Fehér Csaba - Kő, papír, olló

Páros lábbal ugranak az évek,
Mint gyerekek az ugróiskolán,
Megcsillannak messze-messze fények,
Még nincs késő és sosem volt korán.

Keringett egy gondolat az égen,
Zaboláztam buzgón minden órát,
Lábát törte pegazusom régen -
S ültettem jó deszkának diófát.

Lyukas zsebbel, megfoltozott szívvel
Túl könnyű hinni: mindent nem lehet.
Láncainkat veszíthetjük így el,
S én összeloptam újra perceket.

Húsz esztendő nem a világ, mégsem?
És álmodozni, mondják, nem szabad?
Vállaltad, hát vállald fel egészen:
Mert elbukik, ki kövek közt szalad.

Gyertek, Párkák, s kacagjon a holló;
De ne mutasson senki rossz utat!
Vigyázzatok, kicsorbul az olló,
Ha kezem nektek majd követ mutat!