Be vagyok zárkózva a szobámba.
Csak ketten vagyunk, a magány és én.
Vele vagyok egy térbe összezárva.
S gondolkodom életem értelmén.
Így telnek el vele a napjaim.
Minden nap apró darabokra hullok.
S ahogy rakosgatom össze darabjaim,
minden nappal egyre kisebb vagyok.
Minden nap elveszik belőlem egy darab.
Hol a fájdalom, hol a bánat lopja el.
S mindig kevesebb az, ami megmarad,
mire a nappalt az este váltja fel.
De tudom, ha jössz, elűzöd a magányt,
és kezedbe fogod majd a két kezem.
Elfeledem majd ezt a rideg talányt.
S nem égeti már könny a két szemem.
Csak ketten vagyunk, a magány és én.
Vele vagyok egy térbe összezárva.
S gondolkodom életem értelmén.
Így telnek el vele a napjaim.
Minden nap apró darabokra hullok.
S ahogy rakosgatom össze darabjaim,
minden nappal egyre kisebb vagyok.
Minden nap elveszik belőlem egy darab.
Hol a fájdalom, hol a bánat lopja el.
S mindig kevesebb az, ami megmarad,
mire a nappalt az este váltja fel.
De tudom, ha jössz, elűzöd a magányt,
és kezedbe fogod majd a két kezem.
Elfeledem majd ezt a rideg talányt.
S nem égeti már könny a két szemem.
