Bera Irén - Kálvária

Miért gondolod, hogy az élet csak neked fáj?
Nem létezhet nagyobb kín a töviskoszorúnál.
Jézus mégis cipelte azt a nehéz fakeresztet,
S megbocsátott azoknak, akik miatt szenvedett.
Tűrte némán, hogy a durva keresztre feszítsék,
S hogy a szögeket kezébe és a lábába verjék.
Nem a testi kín miatt hullatta könnyeit,
Elkövetett bűneink okozták halálos sebeit.
A piros vér, amely lecsorgott az oldalán,
Áldozat volt értünk, ott a keresztfán.
Utolsó szavaival lelkünkért fohászkodott,
Barbárságunkért ő kért bocsánatot.
A gyilkosságot ma is halállal büntetik,
Mi mégis feledtük halálos sebeit.
Pedig halála volt a legszentebb áldozat,
Hogy minket ne sújtson az örök kárhozat.
Az ember a leggyarlóbb áldozati bárány,
Nagyon tudunk szenvedni életünk oltárán.
A mi szenvedésünk őhozzá fel nem ér,
Ő esdőn halt meg, megmentésünkért.
Könnyed, ha csordul, ne bánts meg másokat!
Ne hidd, hogy a te léted az egyetlen áldozat!
Kicsiny porszem vagy, ki hibáit nem látja,
Életedet nélkülem csak fénytelen fáklya.
Óvd azt a lángot, mely szívedben lobog!
Ne hagyd kihunyni, a cseppnyi világot!
Az életben semmi sem lehet fontosabb,
mint a szeretet,
Ezért félteni kell értékes kincsünket,
az igaz szerelmet.
Kedves, érezned kell, mennyire szeretlek,
Ne engedj, hogy a kereszthez meneküljek!
Mert ha ott maradok némán, nem dalolok soha,
Tudom, hogy ez mindkettőnk pusztulását okozza.