Benczi Attila: Alku. Veled?

Alku. Veled? Uram!
Erre… Nem emlékszem.
Igaz, sokszor éreztem közelséged.
Ott voltál, mikor vízbe merültem.
Süvöltő szelet küldtél,
Messze löktél.
Mikor a vasparipa majdnem elért.

Alkut kötöttem veled?
Erre… Nem emlékszem.
Fényes kapud előtt álltam.
Boldog gyermekedként vártam.

A kapun túl, semmit nem láttam,
Mert azt. Előttem bezártad.
Toporzékoltam. Te rád vártam.
Magad helyett.  Angyalodat küldted.

Álmomból vajon felébredtem?
Alkunkra mégsem emlékszem.
Kérdem hát: Mit kell tennem?
Mért engedted vissza tértem?