verssé formált számtalan gondolat,
Látod, most kezemet nyújtom én,
s epedve kérem, hogy elfogadd.
Ó költészet, Te csoda, Te szent,
lelkünknek frigyébôl szülve dalt,
bennünk -láthatod- új verset teremt,
mely százszínû virágba szökkenve kihajt.
Ó költészet, Te szép lámpafény,
ôrizd körötted keringô lelkemet,
s hogy versekben ne legyek szegény,
kérem én, adja meg poéta istened.
Ó költészet, Te lanttestû tünemény,
Te zsongó lelkemet borító láng virág,
míg velem vagy, csak addig élek én,
s ha elhagysz életemen kihuny a láng.
