Nagyon kérlek, segíts rajtam Csíksomlyói
Szűzanya! Gyermekkoromban
nagyanyám, mikor megtért kegytemplomodból
a búcsúról, mézeskalács
szívvel, búcsúfiával, cukorhalakkal,
zsebkendőjét ott lábadhoz
érintette és azzal törült meg, hogyha
betegek voltunk, ha hűlés
vagy bármilyen, orvul belülről támadó
rosszullét, heveny fájdalom
kerülgetett. És mindig megsegítettél,
Jézusnak anyja, Szűzanya,
a Tőled pünkösdkor hozott búcsúfia,
Mária-verejték-kendő
kigyógyított az összes betegségekből;
sárgaság, hidegláz, szembaj
nagyanya imáival együtt azonmód
jó messze elkerült minket
megannyi gyermeki esztendőkön által,
s te megóvtad az életem,
hogy felnövén, majd félszáz esztendőket így
megérjek háladatlanul,
csak alig gondolva tereád, Szűzanyám!
Bajban vagyok, látod, és hozzád szaladok
az üres templomba, eléd
térdeplek, halkan imáimat mormolom,
hogy megsegíts háládatlan
gyermeket, hosszú hónapok alatt megtört
és hozzád megtért felnőttet,
mert iszonyatos betegség ólálkodik
körülöttem, a testemet
nyaldossa lángoló nyelvével, kóstolgat,
mint áldozatát fenevad,
és én riadtan pislogok körbe, várom
a megmentő kendőt, de nincs
nagyanyám, aki homlokom letörülte,
és körbeízlel a sújtó
félelem, a bizonytalanság rettentő,
mardosó hullámverése.
Úgy térdelek előtted, mint negyven évvel
ezelőtt, ministráláskor,
az oltár mellett, mialatt a pap hozzád
fohászkodik, vagy szent fiad
testét mutatja fel épp a vasárnapi
népnek, Jézus vérét kortyolja és én hű,
gyermeki szolga, csengettyűd rázom hűsé-
gesen, mielőtt magukhoz
veszik az Érettünk-megtöretett testét
sorban jövő bácsikák, nénikék.
Szépen könyörgök, Csíksomlyói Szűzanya,
segíts rajtam, mert még soha
nem voltam ilyen nagy bajban, hogy az élet
delén, tele bőröndökkel, megrakottan,
alig kamasz gyermekekkel kelljen torpan-
nom, hogy a kór, a rettentő
betegség lekötözhet, tehetetlenné,
megtörtté, kiszolgáltatottá tehet, ki
nem ura már a testének, s csak a lélek
pislákoljon benne aprón,
takaréklángon, mint gyertya pici lángja.
Segíts meg, kérlek, Szűzanya, úgy szeretnék
még gyermekeimmel hegyek
és völgyek, dús lankák, sűrű erdőségek,
a környező vidék ölén
járni gombászni, gyógynövényért, vagy csak úgy,
kedvünkre kószálni; menni
örömmel kicsi családommal a hegyre
fel,völgybe le, s elpihenni,
ha jön az éj, a csillagok alatt este.
Segíts! Te már mindent tudsz, azt is tudod tán,
hogy bizton segítesz-e,
míg én itt műszerek és orvosok kénye-
kedvének kiszolgáltatva
hánykolódom mélységek és magasságok
között oly bizonytalanul.
Csak egy jelet adj, s benne nyugalmamat
megtalálom, csak egy jelet,
mint alagút végén a fényt, és ki eddig
annyi mindent kipróbáltam,
s nem segített semmi, te meg tudsz segítni,
te visszahozhatod még a
tűhegynyi reményt, a lélek jó nyugalmát
hogy végre visszakapjam,
mert azt is tudod, hogy mennyi kínra szántál,
s kínok közt is higgyek abban
a csöpp reményben, hogy meggyógyulok hamar,
s nem ágyban, falak közt élek
egymagam, betegség szíjaival lekötözve
egykor oly fürge izmaim.
Tudod te, mit ér az élet, s azt is, hogyha
így kell élni, akkor… nem is
olyan nagy dolog a halál.
