sárguló levelek közé bújik a fény.
Felsejlő napsugár, sejtelmes árnyvilág,
apró életeknek ölelő, puha ágy.
Hideg verítékkel eljött a komor ősz,
bokrok oltalmába menekült minden őz.
Vacog sok kis élet, fázik ezernyi lét,
tél köszön be hamar, már alig egy- két hét.
Lerázzák lombjukat, s átöltöznek a fák,
felöltőjük ködös, kopár télikabát.
Megfagyott ágkarjuk hűs széllel integet,
didergős nappalokat hosszú éj követ.
Kemény avart túrva vaddisznó keresgél,
ínséges napokon kis élelmet remél.
De hiába turkál, csak kóró jut neki,
hosszú lesz ez a tél, talán átvészeli.
Fagyos lett a természet, oly rideg a táj,
minden mozdulatlan, még a madár se jár,
csak a hűvös szellő oson a fák között.
Dermedt a világ, jégruhába öltözött.
De lesz még itt tavasz, eljő az új világ,
jégálmát feledve serken majd kis virág.
Mert bármily hideglelős, fagyos is a tél,
a természet megújul, és életre kél.
