Pádár Martin: Havas szerelem

Esik a hó, fehérre festi ezt a várost.
Egy altató álomba szenderít egy párost.
Meleg kandalló, rajta díszes kellékekkel.
Elmúlandó, rozsdás régi emlékképekkel.

Ezek olyan dolgok, amiért érdemes élni.
Pezsgőt bontok, hogy legyen mit mesélni.
Hallgasd hát, ahogy erről prédikálok.
Dobj a tűzre fát, mindenkit invitálok.

Elment a nyár, lassan nyakunkon a tél.
Jégcsapként vár most az, akit kerestél.
Fagyos lehelete, mint a sarkvidéki szellő.
Hűvös tekintete, akár a hamvas felhő.

Gyertyát gyújtok az öröm szellemének.
Mit el nem fújtok, boldogságot remélek.
Fohászkodom, ez a láng menyből érkezett.
Imádkozom, kapcsold össze ezt a két kezet.

Ne vedd el tőlem, maradjon velem örökre.
Egy darab belőlem, mit szívemből török le.
Örökké dobog, hát rakd zsebre, tartsd meg.
A láng érted lobog, szívem nélküled remeg.

Egy bilincs összeköt, a kulcsot el dobtam.
A rácsok mögött este, szíved elloptam.
Azért kell ülnöm, most elmondom a tettem.
Bevallom bűnöm, beléd szerelmes lettem.