Janics Boglárka: tabula rasa

a föld ezen pontján kocsmaiak a harmóniák,
az emberek itt úgy születnek,
hogy nem látnak semmit,
csak a klór,
meg a szülészeti osztályon kavargó fertőtlenítő szagát érzik,
aztán sírnak,
becsukják az ajtót,
beágyaznak,
majd egy öblöset mosolyognak a pohárnak,
tele töltik, rágyújtanak, kiisszák,
s mindent tele lehelnek.
nyughatatlanok,
zsigerből lendítik hátra a kezüket,
s elfordulnak száznyolcvan fokkal az ablak felé,
kitámasztják a levegőt,
leszámolnak a gyerekkorral,
majd újra töltenek,
- már nincs, mire emlékezni -
nincs, ami felidézné az altatószagot,
a szike sercegését,
a lengőbordák összekoccanását
és azt a szarkazmust,
amivel álmában félrebillen a fej.