Csák Szabina: Életem fénye

Visszhangzik a csend idebenn,
Nincs, ki betöltse a fájó űrt szívemben.
Nem érzem kezed melegét,
Sem ajkad lágy érintését.

Bőröm kihűl érintésed nélkül,
Szívem fáj a Te szíved nélkül.
Miért hagysz megint egyedül?
Szerelmem árkától miért menekülsz?

Nem akarsz elsüllyedni a mély érzésekben?
Nem akarod, hogy én fogadjalak szívembe?
Mondd, ha könnyedén elfelednél,
És nem kerülök utadba többé.

Soha elárulni nem tudnálak,
Őrült lelkemmel visszavárlak,
Hisz oly sok jót kaptam Tőled,
De én nem adtam eleget, azt hiszem.

Lelkem kihalt kastélyában
Te gyújtasz fényt az éjszakában.
Hűségesen kitöltöd a jéghideg teret,
Falaim Miattad nem dőltek még össze.

Szeretlek, Kedvesem,
Te adtál újra életet;
Ha nem szeretnél, egy szavadba kerül,
És eltűnök a Föld színéről.