egy megrepedt cserép edény,
kék ikon-keretbe zárt múlt,
szépia színű múlt regény
ha viasszá olvad ott az emlék
hol holt kezek a hold felett
festik a csillag ösvényt
míg papírba zárod könnyedet.
Tudod ez a kozmikus törvény:
megszületsz és belenyugszol.
Acél-báb hittel veszed körül
magad, és buján haragszol,
azoknak kik most vissza égnek
viasszá emléked térkövén
s lassan a múlt szemedben
nem lát át az ár-apály ködén.
(A vers második részét megtaláljátok Bencze Attila, 2013-ban megjelenésre kerülő Magyar Kálvária című kötetében)
){kind=link}