Komróczki Zoltán: Pesti stác

A történet végére maradt, mint egy zárszó
Utolsókat lobbant a nemzeti szín zászló
Golyók süvítettek  csapódtak a falba
Kopogva mint a jég nyári zivatarba.
Néhányan hasaltak nem találva falat
Hullott porzott rájuk a málló vakolat

Valaki ordított. Vége!  Már nincs tovább!
Ágyútűz jön fiúk. Fusson ki merre lát.
Megtettetek mindent amit csak lehetet
Senki nem maradhat, a Corvin köz elesett!
Széledjetek széjjel, s egyenként utána.
Ki még mozogni tud, jöjjön át Budára

Ott majd összefutunk és még lesz mit tenni
Tudom közületek  nem megy haza senki
Ha újra együtt leszünk én azt megígérem
Találkoztok vélem fönt a Széna téren
Maroknyian csonkán vérben ázott testtel
Kúszva-mászva ér ki az utcára sok ember.

Felegyenesedve ki még egyszer visszanéz
Most érzi igazán elindulni nehéz.
Szűk kis mellékutca mely a mozihoz vezetet
Mindaz mi ott történt lezárt fejezet.
Porfelhő vakít el, s gránát  robbanása
Nem hallatszik tőle léptük koppanása.

Ahogy oszlik a köd néhány pillanatra.
Békaként valaki a járdához tapadva.
Visszaaraszol, mert valamit meglátott
Hasához szorítja a Nemzeti szín zászlót
Lent hevert a kövön egy repesz leütötte
Fehérjét valami kissé megpörkölte

Boldogan bontja ki, hogy visszaér véle.
Szőke szöghajú srác tizenéves féle
Biztos nincs tizennyolc, de korban haladva
Tizenhat évesként csöppent e kalandba.
Nagykörút közepén lengve lobogtatja
Lyuk a közepében átfúj a szél rajta

Megy a többi után kissé lemaradva
Rúdjára tekerve hóna alatt tartva
Ponyvás Csepel  dudál lassan mögé  érve
Letekert ablakán kinéz a sofőre
Mellé érve kiszól majd sietve vágtat
Eredj haza Öcskös odahaza várnak!

Már a hídon ballag épp a rakpart fölött
Oldalára döntött két villamos között
Tétován fordul meg hogy még egyszer lássa
Elköszönve Pesttől érjen át Budára
Lépteit megnyújtja  a távolba tekintve
Túl parton az utcát fürkészi keresve.

Leérve a hídról az első kapualjban
Megáll, behúzódik a nagy hangzavarban
Teherautók jönnek egymás után sorba
Azonos irányból mind fellobogózva
Monoton motorhang néha kicsit reszel
Széles platójukon sok-sok holmi hever

Összehordnak mindent mire szükség lehet
Zúzott kő, gerendát, s építő elemet
Barikád, utcaharc, most ez adatott
Egyensúlyát vesztett ostromállapot
Szembeszállni ha kell egész hadsereggel
Asszony, diák, munkás, civil emberekkel.

Egy út vezet már csak, és az is előre.
Annak ki hazának önként Nemzetőre!
Jönnek minden honnan  semmit nem kérdezve
Sajgó Magyarsággal lelkükben vérezve
Ezt érzi a srác is amikor odaér.
Utolsó darab föld a szabad Széna tér.

Felbolydult méhkasként apraja és nagyja
Felszedett utcakőt kézből-kézbe adja
Öt-hat markos férfi építi a gátat
Acél gerendából készít hozzá támaszt
Elnyújtott gúlaként a szürkéskék bazalt
Megdöbben ki látja a kőből rakott kazalt

Nem maradt szabad út ami ide vezet
Erődöt építők lezárták a teret
A széles sugárút mely benéz a várba
Kőből rajzolt körnek meghosszított szára
Kik ezen belől vannak most már készen állnak
Aki támadni fog azzal szembe szállnak.

Az utca közepe tájt valaki rohanva
Integet, hadonássz, levegőben karja
Torlasz felé futva többen megerednek
Vigyázat! Pest felől tankok közelednek!
Elérte az első a lejáró part szélét
Hídon ahogy jönnek, nem látni a végét.

Kezdik felfogni már mire vállalkoznak
Jobb lenne tán otthon lánynak és asszonynak
Felbőg, búg a motor, tompa morajlással.
Keveredve éles lánctalp csikorgással
Oszlopba fejlődve egyre közelednek
Elsápad ki hallja ahogy dübörögnek.

Megszólal  valaki határozott hangon
Nem hitetlen s gyáva, aki tud szaladjon!
Van még menekülés Kelenföld felé
Az lesz biztonságban ki határsávot ér!
Legyen tiétek a bűn, s a gyalázat maga!
Népet eláruló hitványoknak hada!

Üvölt emelt fejjel, mintha  égbe szólna
Már csak abban bízhat, ha valaki ott volna!
Talán  meghallaná, mert kell hogy  meghallja
Mit csak addig mondhat,  még nem fekszik halva.
Hurrá! Zengi a srác, s a lábával dobbant
Oldott lobogója láng nyelveként lobban.

Magasra emeli  két markába tartva
Rohan  kőfal elé! rázza azt a tankra
Köztük kacsázik  s a lomha páncél testek
Iszonyú hangzavart keltve,  menetelnek 
De ő csak egyre fut, fel-alá cikázva
Az látszik csak bentről,  játszódik cicázva.

Arccal a torony felé megáll elszánt daccal
Mintha a löveg csőbe mondaná haraggal
Hiába dúl  vihar mit lánctalpak zörögnek
Kamasz indulattal túl mennydörgi őket
Teljes erejéből  harsog, rikolt, kiált
„ISTENÜNK! Ne hagyj el! Éljen Krisztus király!

Fél térdére esik, mint ki cipőt kötne.
Úgy marad inogva, leroskad a földre
Akár ki ágyba búj, lábait  kinyújtva
A zászló reá terül takarja  simulva
Tankok elé kilép egy pufajkás ember
Karszalag  fehérlik balján kis  kereszttel.

Jobb kezét emeli az ujjával döfve
Mutat  ballja felé a karszalagra bökve
A harckocsik megállnak egymásra torlódva
Elindul,  egy monstrum nehogy eltiporja!
A  földön fekvő srácot magához karolja
Felemeli a kőről a zászlót rá borítva.

Járdára ér véle, karjaiban tartva
Fölé hajol, nézi. Él? Vagy meg van halva?
Gyöngéd mozdulattal az aszfaltra leteszi
Kabátját levéve, arra ráfekteti
A lepelnek szélét  fogja, félrehajtja
Szempár tűnik elő a végtelent kutatva 

Messzeségbe réved, a szája kissé tátva
Vércsík szegletében, folyik a nyakára
Derűsen mosolyog, s nézi, mintha látna
Kit még szolgálni tud, a lelkeknek  királya.
Mellé térdel, s ahogy  ráteszi kezét
Szöghaját  simítva, lezárja két szemét

Feláll némán, csendben, maga elé nézve
Melléhez szorítja, kucsmáját levéve
Mormol még néhány szót, halkan imádkozva
Ahogy a srácra néz, mintha apja volna
Csóválja a fejét, mit kimondani  nem mer
Férfiként halt Pestért, ez a gyerekember

Ez a vers 2010 márciusában íródott. Akkor már több írásom megjelent a Tárogató hangján, weblapon.
Azt hiszem, mégis az ott eltöltött idő, és azon művek olvasása, meghatározó volt a vers születésére.
Minden közösségnek meg van a maga sajátos érzelemvilága, hangulata. Amilyenné azok az emberek teszik, kik ott vannak. Ebben a csodálatos kis mikrókozmoszban, felbecsülhetetlen emberi értékek, kincsek halmozódnak egyre, s tartalmában, hangulatában mindig tisztelettel, szeretettel fogok gondolni valamennyi társamra, és aki ezt világot létre hozta.
 
Lélek Sándornéra, Gizuskára. 
Megosztás a Google Pluson