Tudathasadásos énemen
uralkodni nem tudok.
Szívem, lelkem,
mindenem... átadom,
mikor kitör belőlem.
Vad téboly???
Megtépázott szabadság!
Színekkel teli égbolt!
Különös világ ez,
melyben veszetten szárnyalok,
s nem érti senki,
amitől boldog vagyok,
miként ad lelkemnek
önfeledt életet.
Nem érti senki,
mitől látom másként azt,
amit ők félnek!
Érzi minden izomszálam
a számkivetettséget,
s összegyűjtve számban
a keserűséget,
elhagyja lelkem a fájdalom.
Akkor rám tör a nyugalom.
Ó az a nyugalom!
Ha hozzád megyek,
lelkemben nem látok már
keserűséget,
nincs könny a szemeimben,
s ha mégis? letörlöm azt,
nem hagyom hogy sírjak,
mert ez maga a varázslat!
Varázslat!
Hatalmába kerít
és felszínre tör,
mikor az érzés
formát ölt.
Sorokba szedett arc.
Egy másik élet.
Az enyém ez is
és... itt... senkitől sem félek!
Hol a mosoly könnyet fakaszt
és a nyugalom békét áraszt,
hol megpihenhet
ki erre vágyik,
kit a magány
a pokolba csábít,
ki már nem tudja
mi tévő legyen,
kinek elhagyja
testét a szellem.
Ez vagyok én is!
Lelkemben a zűrzavar,
végül formát ölt
s letisztul minden
bennem.
Felszabadít...
tudathasadásos énem?!
0 Megjegyzések