Zakatolva suhantak tova a fák, a bokrok.
A pusztában tehenek legeltek, lovak vágtáztak,
És sejtelmesen gyülekeztek odafönn a fellegek.
Időnként elő-előbukkant a napkorong, s
Fényáradat színesítette a tájat.
Isteni sugár volt ez, mely
Csillogva verődött vissza e reggeli órán
A harmatos falevelekről.
Majd megmordult az ég, s csattogni kezdett.
Tombolt az égbolt, recsegtek a fák, s
Tisztító áradat verte el a port,
Lemosva a bűnt a népről.
A tomboló szélnek bőszen fejet hajtottak a fák,
A bokrok, a bűn, s friss
esőillat öntötte el a tájat.
Szeged, 2012. szeptember 6.
