Már-már térdig elöntesz,
fojtogatsz, bénítva, ölelve gyilkolsz,
mert szere...
nem.
Az én vagyok. Látod?
Ha lelkemet karod közé zárom,
már nincs többé menekvés a végbe,
vagy céltalan keresés, vagy Élet.
Mert már körülfonsz, és simogatod combom,
és ugyan eszemet még nem fojtod,
de a lelkem már a gyomromban dörömböl érted,
s csak arra vár, hogy zavarod elérje,
és végleg beléd fulladhassunk, mint tegnap.
Az a virág a kezemben elhalt,
mert mérgező vagyok. Kérlek, vigyázz!
Ez - mégsem - az egyetlen hibám.
0 Megjegyzések