Éhes vagyok; - hallom a szót:
Kéz nyúl felém sóvárogva,
Szemem nem mer nézni oda,
Belehelyezek egy aprót.
Sodor a tömeg magával:
Ó, csak érjek fel a lépcsőn!
Odafenn már napfényözön
vár; -... meg éhező madárraj.
Esti hangversenyről jövet
Megcsapja fülem egy tört hang:
Kis kenyeret senki nem ad?!
Hisz emberek vagyunk! - mély csend.
Csak zúg a szél siralmasan,
Folyó vize azt énekli,
Boldog nem lehet itt senki,
Míg éheznek s fáznak sokan.
S mennyi van, ki szeretetre
Éhezik - óh, az még fájóbb,
Égető, vérző nagy tájog
Az ilyen embernek lelke.
Sok csicsergő kicsi gyermek:
Ki érti meg az ő szavuk?
Ki hallja meg síró hangjuk?
Szelíd, dédelgető kezek
Tudják csak elhallgattatni
Az elfojtott gyermeksírást.
Mit senki nem hall, és nem lát,
Szomorú szemükben annyi
Szenvedés, s keserű magány!
Nézz a gyermekek szemébe,
Láss bele virág lelkébe,
Mélyén sír, s zokog valahány.
Fáj hallanod? Ne fordulj el!
Hagyd, törjenek fel könnyeik
Öledbe özönlőn - enyhít
Szomorúságukon, hidd el.
Szívem osztanám sokfelé:
Óh, de nagy is e földgolyó!
Csurgó könnyem viszi folyó,
Meg ne hasadj, szívem belé.
Jártam én egy tündér kertben:
Ránk ragyogott az Úr arca,
Lettem sok kisgyermek anyja -
Most a kaput zárva lelem.
Templom áll ott, áldott hely, s van
Kétszáz éves orgonája,
Árva gyermekeket várja,
Jöttünk hófehér ruhában.
Belépni oda alázat:
Szép harangja, ha megkondul,
Szívem mindig telecsordul
Örömmel, vagy átjár bánat.
Ellenem fújják a szelet:
Hideg, rideg tekintetük,
Gyermekeket fenyít kezük,
Hozzám bújnának: nem lehet.
Megkötötték kezem-lábam;
Hol szükség volna gyermeknek
Rám - én oda nem mehetek:
Élünk megváltásra vártan.
Kis csomagot őrizgetek:
3 babát Karácsonyra
Gyermekeknek adtam volna -
S mellé: az egész szívemet.
0 Megjegyzések