Fórizs Krisztián: Száz dobbanás...

Nem nevetek gyakran, de mosolyt csaltál arcomra
Eddig érintetlenül éltem, nem reagáltam semmire
De te, kíváncsi voltál minden elcsépelt harcomra
Szeretlek, és csak miattad mentem ilyen messzire.

Majd én leszek az élő pajzsod halottként, tudom
Féltessz, de ha érted halok, az ég is azúrkék...
A Föld csendes, már magam sem érzem pulzusom
De a karjaidban hidd el, még úgy aludnék...