Karsai Tibor: Gyökerek

Padon ülve az öreg fával szemben,
egy gondolat hulláma ragad meg.
Nézem agg törzsét a fának, s
a földet, mi gyökerét rejti el.
Ím, a felszínen látható átható változó,
s a rejtőzködő, éltet adó odalenn.
Magamhoz húz, közel a felismerés,
testem, értelmem, lelkemnek gyökere,
ahonnan hová érkezem meg.
Madárka száll az öreg akácra,
régi, új dala töri el a percet.
Lassan felállva távozom, ám
búcsút nem intek, érzem, visszatérek.