Az egy bödön zsír folytatása
Zsófi néniről, Anya nagynénjéről, mindenki azt mondja a családban és az ismeretségi körben, hogy mindig mindenről tud, de ha nem akar valamiről beszélni, akkor egy szót sem tudsz kihúzni belőle. Ahogyan most sem válaszol a kérdésemre, hogy milyen étel is az a gombóta.
- Gyere, megetetjük a kutyákat, Mukit, a tacskót és Mérgest, a rottweilert.
Éjszakára kiengedem őket, őrzik a házat, meg a telken mindent. A kocsidat nem bántják, ha Mukival megszagoltatod a slusszkulcsot. Mérges barátságtalan, rajtam kívül nem tűr meg senkit. Majd akkor engedem ki, ha bejöttél a házba.
Muki tacskó voltának megfelelően nagyon barátságos, bár eleinte ugat rám, ám Zsófi néni rászól:
- Mukikám, a vendéget nem bántjuk!
Az öreglány kezembe nyom egy csontot, melyet félve nyújtok a tacskó felé. Muki a másodperc töredéke alatt kikapja a kezemből, majd megnyalja az ujjam és szájában a nagy csonttal, kétszer is körbefutja Szuzit, a piros Suzukimat.
- Már nem kell megszagoltatnod vele a slusszkulcsot, eredj be a házba, mert kiengedem Mérgest!
Már iramodok is befelé, mert a rottweiler nem hazudtolja meg a nevét, izgatottan morog rám, mert zavarom a köreit.
Egyáltalán nem bánom, hogy Anya jóvoltából eljöttem a disznótoros kóstolóért.
Nekem, a fővárosinak, fogalmam sincs, hogy itt az emberek segélyből élnek, melynek összege két tank benzin. Aranka gyerekei gyakorlatilag majdnem éheznek, nincs megfelelő ruhájuk, hogy az iskolába járjanak. Nagyon szép dolog, hogy Zsófi néni segíti őket. Csak azt nem értem, miért nem engedi, hogy vegyek a gyerekeknek édességet, nekem igazán nem gond néhány ezret erre költeni. Persze, neki könnyű, mert Lólé Lali, Aranka férje, dolgozgat nála, havat seper, meg mit tudom én, miket csinál, így könnyen adhat neki egy bödön zsírt, amelyben két lesütött oldalas van.
- Kata, illene felhívnod anyádat, mondd meg neki, hogy holnap sütök hájas tésztát, lekvárosat, meg diósat, majd azt is viszel. Meg disznósajtot is vigyél, legalább egy felet, mert apád nagyon szereti, ezért csináltunk kettőt. Hideg van, nem lesz semmi baja, amíg hazaérsz. Hanem, még holnap nem engedlek el, csak holnapután reggel.
Anya nagyon örül, hogy hívom, nyugtázza, hogy jól vagyok, egyébként Zsófi nénivel már beszélt délután, és most is adjam inkább az öreglányt. A következő húsz percben kitárgyalják a közös ismerősöket, akiket nem ismerek, ám nincs kizárva, hogy hamarosan utamba sodródnak, nénikénk újabb őrmesteri utasítása eredményeként.
Ismét éhes vagyok, izgat az a disznósajt, nem is értem, miért nem kínál meg vele Zsófi néni, hiszen kettő is van a kamrában, és én is nagyon szeretem, Apának köszönhetően, aki három éves koromban ezzel etetget, amikor Anya nem látja. Apa ösztönösen nevel, Anya pedig tudományosan.
Pilled a szemem, kezdek álmos lenni. Hiába, hosszú a mai nap, az utazással, a Lólé Lali családjának meglátogatásával.
Zsófi néni végre előkerül a kinti sötétségből, el sem tudom képzelni, mit matat kinn, a sötétben.
- Vacsorázzunk, kislányom, utána fürdés és alvás.
Előveszi a délről maradt ételeket, melyek már rég kihűltek, mégis olyan csábító az illatuk. Hurkát eszem és kolbászt, savanyúsággal, finom, fehér kenyérrel, bár a harmadik falat után inkább a szemem kívánja.
Mire vacsora után végzek a fürdéssel, Zsófi néni megágyaz számomra a vendégszobában. Még felhívom Kálmánt, a kedvesemet, aki az apjával, lékhorgászattal próbálkozik, eredménytelenül, ám nem adja fel, mert hal nélkül nem lehet hazamenni.
Talán öt perc telhet el, amikor jön az anyai nagynéném, hogy reggel van és ideje lenne felkelnem. Már végzett az etetéssel, reggelizzünk, és készíthetjük az ebédet, meg sütni is kell, hájas tésztát.
- Kata, gombóta lesz az ebéd, tegnap nagyon kíváncsi voltál a receptjére, most megtanulhatod.
Zsófi néni mellett kuktának lenni sem könnyű feladat. Tizenegy órára elkészül négy tepsi hájas sütemény, kettő lekváros, kettő diós. Az utolsó fázis rám vár, meg kell hinteni porcukorral, ez igazán könnyű.
- Kimegyek, megitatom a jószágokat, addig két tojásból gyúrj egy kemény tésztát. Az lesz a gombóta alapja. És pucolj meg hat szem krumplit. A nagyobbakból.
Ha belegondolok, még Anyu sem tud tésztát gyúrni, az én szakácstudományom pedig kimerül a mikróban történő ételmelegítéssel. A krumpli pucolás talán még megy.
- Ajaj, Kata! Hagyd abba, hát egy zsák krumpli nem lesz elég, ha ilyen vastagon pucolod!
Zsófi néni bozsékol még vagy tíz percet, hogy hallgatni is elég, közben takarosan, vékonyan megpucolja a krumplit, és apró kockára vágja. Negyed kiló lisztet beleönt egy tálba, beleüt két tojást, csipet sóval megszórja és önt hozzá egy kevéske vizet. Gyors mozdulatokkal gyúrja össze, apránként adagolja hozzá a vizet, ha kell, és pillanatok alatt ott gömbölyödik a tészta, sárgán, sima felülettel, a tál közepén.
- Hozz csak egy tiszta konyharuhát! Terítsd ide az asztalra, és a nagylyukú reszelőn reszeld rá a tésztát, addig felteszem főni a krumplit, enyhén sós vízben.
Ha félig megfőtt a krumpli, beleszórjuk a reszelt tésztát és főzeléknyi sűrűségűre főzzük. A tetejére pirítok egy kis füstölt szalonnát, amit akkor kell rászórni, ha már a tányérodon van. Úgy szeretem, hogy a tetejét meglocsolom egy kanálnyi forró zsírral is.
Ez lenne a gombóta, amire annyira kíváncsi voltam, most azután ehetem a disznótoros helyett. Jó íze van, eteti is magát, két tányérral is eszem belőle, amitől azután elpilledek.
- Eredj, Kata, aludj egy órácskát.
Alszom kettőt is, s mire felébredek, a konyhában Zsófi néni egy magas, szőke, igen jóképű fiatalemberrel kvaterkázik. Előttük az asztalon karcsú üvegben bor, nagy porcelán kínálón pedig friss, meleg tepertős pogácsa, ők pedig ott ülnek egymással szemben és beszélgetnek.
- Mama minden reggel körülnéz a ház környékén, mielőtt kiengedné a jószágokat.
- Én is találtam már szakadt nadrágszár darabot az udvaron, meg vérnyomokat, de senki sem jelentkezett, hogy megtámadta volna Mérges.
- Mi lesz itt, Zsófi néni? A faluban csak tengődnek az emberek. Jó, ha kenyérre telik a segélyből. Láttam, hogy kivágták a fákat a kövesút mellett. Kellett tüzelőnek.
- Nincs már az önkormányzatnak se pénze segélyre, ezért felszabadította a favágást.
Még mindig jobb, ha megengedi, mintha ész nélkül lekopasztanák az egész határt.
- Sokan tüzelnek fával, még azok is, akiknél gázfűtés van.
- Tudod, Zsombor, sok itt az egyedülálló idős ember, hatvan-nyolcvanezer forintos nyugdíjjal, abból ötvenezer a fűtés, a többiből meg élj meg, ha tudsz. Akik meg segélyből élnek, vagy azt se kapnak, azoknak marad a Pénzes Ember. Hallottad, mi történt a Kolláth Józsival?
- Hallottam, sőt láttam a televízióban a riportot. A Mama lebeszél arról, hogy meglátogassam, pedig, amíg itthon vagyok, úgyis elmegyek a kórházba. Apával járt egy osztályba. Csendes fiú volt.
- Most is az. Nagyon csendes.
Akkorát tüsszentek, hogy majd’ leszakad a mennyezet.
- Felébredtél, Kata? Gyere, bemutatom Julis barátnőm unokáját.
Kikászálódik az asztal mellől, s csak akkor látom, milyen magas fiú, alig érek a válláig. Bemutatkozunk, kezet fogunk, és zavarba jövök, csak tudnám, miért.
- Gyerekek, felaggathatjátok a füstölt kolbászokat a kamrába. De el ne törjétek! Aztán, ha kedvetek van, elmehetnétek bevásárolni a Tescóba, a városba, addig összeírom, mi kell, meg megbeszélem Julissal is, hogy neki mit hozzatok. Ne nézz így rám, Kata, ha látnák, itt, a faluban, hogy mennyi mindent veszünk, akkor bizonyosan betörnének, így amit nem látnak, arról nem tudnak. Még jó is, hogy Zsombor be akar menni a kórházba, megteheti a vásárlás ürügyén, nem szólhat érte a nagyanyja. Nagy hasú asszony a Julis, én már csak tudom.
Hát persze, mondta is Julis néni, hogy az unokája majd elhozza a füstölt kolbászokat. Jó, jó, őrmester nagynéném csinál nekünk programot, pedig már esteledik. Nincs ellenemre, hogy Zsomborral elmenjünk a városba bevásárolni, legalább történik valami, nem eszem állandóan. Ha így folytatom, egy hónapig fogyókúráznom kell, mert nem férek bele a ruháimba.
Adogatom a finom, illatos kolbászokat és Zsombornak székre sem kell állnia ahhoz, hogy felakasztgassa azokat a rudakra. Hideg van a kamrában, ahol hokedlikre tett fateknőkben még pácolódnak a szalonnák és a sonkák, no és persze, a két disznósajt is ott lapul, deszkák között, rajtuk két-két téglával, hogy kipréselődjön belőlük az abalé, melyben főzték.
Negyedóra múlva megszámoljuk a felaggatott kolbászt, pontosan ötvenkettő szál szikkad a rudakon.
- Kata, hazaszaladok Mamához, hozom az irataimat, meg a pénzt a vásárláshoz, tíz perc múlva itt vagyok.
Biztatótan megszorítja a karom, mintha kételkednék a szavában.
Zsófi néni zsinórírással teleírt lapot nyom a kezembe, harmincezer forinttal együtt.
- Visszafelé tankolj meg. Aztán, pontosan annyit vegyél, amennyit írtam. Nem szeretem, ha kifogy a készletem. Mi lenne velem, ha lerobbannék, és nem lenne itthon liszt, cukor, só, tej, meg a többi. Bezárom utánatok a kaput, majd csengessetek, ha visszaértek.
Zsombor összehajtogatja magát, hogy beférjen mellém, az anyósülésre. Be nem áll a szája. Mire kiérek faluból, az csak néhány perc, máris megtudom róla, hogy hárman vannak testvérek, hogy fekete öves karatés, hogy kedvence a káposztás tészta, hogy mester szakra jár a műegyetemre, és egy hete szakított vele a barátnője. Ez már lényegesen több információ, mint amire szükségem lenne.
- Inkább abban segíts, merre menjek, nem vagyok erre ismerős.
- Csak egyenesen, amerre az út kanyarodik.
- Ki az a Pénzes Ember? És mi köze van Kolláth Józsefhez, akit meglátogatsz a kórházban?
Kérdéseimre elkomorodik, arcán szétterül a feszültség, s mikor megszólal, a hangja is karcossá válik.
- Jobb, ha nem tudod.
- Miért nem tudhatom? Titok?
- Nem titok. A televízióban is lement egy riport a történésekről, csak egészen eszement szemszögből.
- Hallgatlak.
- Te akartad. Köszöntelek a mai valóságban! Ne menj gyorsan, egyrészt rossz az út, másrészt vadveszély van, és ez komoly, ezen az úton vágnak át az őzek, harmadrészt hosszú a mondanivalóm.
Még atyáskodni is akar felettem! Ez már mindennek a teteje!
- Vigyázz, fékezz! Ott egy őz!
Egy villanás az egész, ahogyan átugrik az úton az őzsuta! Kiver a víz.
- Mondtam, ugye?
Lehúzódok az út szélére, bekapcsolom a vészvillogót.
- Cigarettaszünet.
- Nem dohányzom.
- Én igen.
A hold sarlója ott virít a mélykék égen.
Rágyújtok.
Zsombor a kocsinak támaszkodik és beszélni kezd.
- Valahol el kell kezdenem a történetet, hogy érthető legyen. Mondjuk, kezdem apám fiatalkorával. A hatvanas évek végére kialakul a falu rendje. Már nem beszélnek az államosításról, a padlás lesöpréséről, az erőszakos kollektivizálásról. Végre tanulhat a paraszt gyereke is. A termelőszövetkezet, a kisiparosok szövetkezete, a tanácsi vállalat és az ÁFÉSZ adott munkát a falu lakosainak. A tsz melléküzemágak, meg a háztájuk is jó jövedelmet biztosítanak, az iskolában emelkedik a diplomás tanárok száma, és kapacitálják a jól tanuló gyerekeket, hogy menjenek középiskolába, egyetemre. Nagyapám az ÁFÉSZ hentesboltját vezeti, itthon is tart sertéseket, hentesként telente disznóöléseket is vállal.
Kolláth Józsi bácsi apa legjobb barátja, és együtt mennek középiskolába, a megyeszékhelyre. Csak míg apa egyedüli gyerek, addig Józsi bácsi négy húgát és a csecsemő öccsét hagyja otthon. Megnyugodtál? Akkor induljunk tovább.
Lazán a vállamra teszi a kezét, kinyitja a kocsi ajtaját, megvárja, míg beülök. Igazi úriember.
- Nagyapa minden héten nagy csomagot küld apának, amelyből jut Józsi bácsinak is. Azután apa a műszaki egyetemre megy, Józsi bácsi meg az ELTE-re, magyar-történelem szakra. Aztán apa Pesten marad, mert összeházasodnak anyával, Józsi bácsi pedig elmegy Egerbe, középiskolai tanárnak. A húgai leérettségiznek, férjhez mennek, elkerülnek otthonról, a faluból is. Az öccse, Nándi, a szülőknél marad, szakmát tanul, de jobbára csak a szoknyák után fut. Mama szerint kényszerből nősül, mert útban a gyerek. A rendszerváltás környékén már van három gyereke, és egy hullámzóan működő vállalkozása. Szülei kisegítik, ha gondban van. A feleségének esze agában sincs dolgozni, nem is ért semmihez, csak a pénzköltéshez. A következő elágazásnál fordulj balra. Ahogy beérünk a faluba, jobbra lesz egy cukrászda, kérlek, ott állj meg, meghívlak egy kávéra és egy süteményre.
Még a hangszíne sem változik. Fura fiú Zsombor, milyen nagy feneket kerít ennek az egésznek, pedig bizonyára elmondható lenne öt kerek mondatban.
Kihallatszanak a gondolataim?
- Látom, nem érted, miért kezdem ilyen régről. Majd megérted, türelem. Szóval a Kolláth szülők egymás után elmennek két évvel ezelőtt, és a csekély örökség hatfelé oszlik. Józsi bácsi és két húga lemondanak Nándi javára, mert nekik nem hiányzik az a kevés pénz, amely még együtt segíthetne az öccsén, aki akkor is éppen padlón van. Látod, az a kivilágított nagy portál már a cukrászda.
Takaros, pici helyiség, összesen négy asztal várja a vendégeket. A pult roskadozik a jobbnál jobb süteményektől, melyek illata elbódít. Most érzem csak, mennyire rég volt az ebéd. Éhes vagyok, sajtos rolót kérek és egy lekváros linzert, és mellé szénsavmentes ásványvizet. Zsombor tortákat választ.
Asztalhoz ülünk, kényelmesek a székek. Gyorsan megkapjuk a süteményeket, s úgy faljuk, mint két kiéhezett gyerek.
- Honnan tudsz mindent ilyen pontosan?
- Apám megtanított már gyerekként arra, hogy mielőtt véleményt mondok, előtte ismerjem meg a körülményeket, lássam azt is, ami mögötte van.
Felkapja az ásványvizet, s csak úgy, a kis palackból issza.
- Szóval, két évvel ezelőtt Józsi bácsival összefut apám, amikor itthon van Mamáéknál. Elborozgatnak és kiértékelik a helyzetet. A faluban a téesz megszűntével munkanélküli lett minden harmadik ember. A földek magánkézbe kerülnek, megszűnik az állattenyésztés, a gépállomás, a háztáji gazdaságok is a piacról kényszerülnek a takarmányt venni. Aki csak tud, nyugdíjba vagy leszázalékolásba menekül. Számos család segélyen tengődik. Megállapítják, hogy milyen szerencsések, mert nekik és a családjuknak is biztosított a megélhetése. Egészségedre! Fizetek és menjünk tovább.
A következő település már a város, szélén a kórházzal, a túlsó felén az áruházzal.
Az országút sötét, csak a holdvilág sejteti, merre kanyarodik az út.
- Először bevásárolunk, utána megyünk a kórházba. Valamivel el kell érnünk, hogy beengedjenek Józsi bácsihoz, s jobb lesz, ha már csak az éjszakai ügyelet lesz benn.
Zsombor arcán megkeményednek az izmok.
- Hazaköltözik a faluba a Lakatos család, akikről azt tartják, hogy úri cigányok.
Kocsival járnak, tisztán tartják a portájukat és hétvégeken számos autó parkol a házuk előtt. Az asszony felvállal három idős öreget, hogy a házukért való gondozásra, összeköltözteti őket és valóban szépen gondoskodik róluk. A fia dolgozik valahol, nem tudni hol, de reggel elmegy, és este jön haza. Híre megy a faluban, hogy ő a Pénzes Ember, aki bárkinek ad kölcsön, 100 %-os kamatra. Aki nem fizet, azt összevereti, meg mindenüket elviszi. Nándi is tőle vesz kölcsön, százezer forintot, persze, nem tudja megadni. Amikor lejár a határidő, kegyetlenül összeverik. Egy hét múlva kipakolják a házát, még egy hokedlit sem hagynak. Akkor fordul a bátyjához, hogy segítsen, mert baj van. De Józsi bácsinak sincs pénze, a felesége munkanélküli, a két gyereke egyetemre jár, minden fillérnek helye van.
Hazajön, hátha tud mégis segíteni. Felhergeli magát, hogy úgyis szót ért velük, majd éjjel megy hozzájuk, meglepi őket, hátha megijednek és adnak újabb fizetési határidőt az öccsének. Bátorításként iszik két felest a kocsmában. Bemászik Lakatosékhoz az ablakon, csak azt nem tudja, hogy az ágyuk éppen az ablak alatt van. Úgy elverik, hogy agyalapi törése lesz, és eltörik három bordája is. A szomszéd hívja ki a rendőrséget, ezért élve megússza, de az óta is kómában van.
Kimegy a televízió, a cigány-vajda, nyilatkozik az ombudsman, az egészet úgy állítják be, mint egy rasszista támadást. A Pénzes Ember két napig nagy kötéssel a fején járkál a faluban. A harmadikra napra úgy meggyógyul, hogy heg sem marad az állítólagos sebesülése után. A rendőrség feljelentést tesz, mert Józsi bácsi ok nélkül megtámadott egy békés családot. Szó sem esik a tiltott hitelnyújtásról. Most már mindent tudsz.
A hatalmas parkolóban gyér a kocsi forgalom. Kevés a parkoló autó, talán a lelakatolt biciklik száma több mint az autóké. Kényelmesen vásárolgatunk, eltelik egy óra, mire megtöltjük a két bevásárló kocsit.
Fizetünk és toljuk ki a kocsikat az autóhoz. Azon jár az eszem, hová fér el ennyi minden. A hátsó ülésekre is kerül néhány csomag, nem a legjobb megoldás.
A kórház előtti parkolóra egyetlen sárga fényű lámpa veti világát. Igyekszem a kórház bejáratnál álló portásfülke közelébe állni az autóval. Kicammog a portás, robusztus alakja betölti a személyi bejáratot, s mozdulatlanul várja, hogy odaérjünk hozzá.
- Jó estét kívánok! – köszön rá Zsombor.
- Jó estét! Mit segíthetek? Baj van a kocsival?
- Szeretnénk bemenni, meglátogatnánk apai barátunkat.
- Nincs látogatás.
Zsombor kotorászik a zsebében, végül előhúz egy gyűrött ezrest.
- Nem lennék hálátlan, ha beengedne bennünket.
A portás sütőlapátnyi tenyerében egy szempillantás alatt eltűnik a pénz.
- Aztán kit akarnak meglátogatni? Ki az apai barát?
- Kolláth Józsi bácsi, az intenzíven van, x-be való.
- Akit kupán vágtak a cigányok? Nem lesz abból már ember. No, eredjenek, de mi nem is találkoztunk.
Zsombor megragadja a kezem és szabályosan húz maga után, hogy minél hamarabb elérjük a kaputól mintegy száz méterre lévő kórház tízemeletes panel épületét. A hetedik emeleten kiszállunk a liftből és a fiú megtorpan. Az intenzív osztály ajtaja zárva, oda nem lehet csak úgy besétálni, csengetni pedig nem illik.
Negyedórás várakozás után gyűrött arcú, fehér köpenyes férfi lép ki az ajtón.
Zsombor azonnal megszólítja, bemutatkoznak, kezet fognak és a férfi mutatja az utat, merre menjünk. Velem nem törődik, csak egy nő vagyok. Barátnő.
A főorvos szobája kicsi, de kényelmes. A dohányzóasztal melletti fotelekbe ültet bennünket. Szó nélkül bekészíti a kávét a főzőbe, majd maga is leül hozzánk, az íróasztala mögül elvett forgószékre.
- Elnézésüket kérem, muszáj kávét innom, mert reggel hat óra régen volt. Miben segíthetek?
- Kolláth Józsefről szeretnénk érdeklődni…
- Kije maguknak a beteg?
- Apám barátja…
- Barát? Az jó dolog. A barátság, az nagyon jó dolog.
Folyik a kávé, illata betölti az irodát. A főorvos háromfelé osztja a kávét, két csészével elénk tesz, a harmadikkal még babrál kicsit, egy sötét üvegből tölt bele egy kortynyit.
- Maguk is Egerből jöttek? – kérdi, miközben nagyot kortyol a kávéból.
- Nem, pestiek vagyunk, csak apai nagyszüleimnél vagyunk x-ben.
- Értem.
Most veszem észre, hogy a férfi köpenyén az a vékony kis kitűző nem más, mint egy felirat: Dr. Étkes Elemér főorvos.
- Sajnos, nem adhatok részletes felvilágosítást, szigorún megtiltotta Kolláth úr családja, hogy bárkinek nyilatkozzunk betegünk állapotáról. A szenzáció éhes újságírók naponta zaklatnak, bevetve különféle trükköket, hogy magam sem tudom, hogy mit tegyek velük. Legszívesebben kidobatnám őket a biztonsági személyzettel, de nem tehetem, így csupán bosszankodom, és naponta hallgatom az igazgatónk lamentálását, hogy ne veszítsem el a fejem, mert azzal ártok az intézménynek.
Mintha én ezzel tudnék ártani annak a kórháznak, melyet heteken belül bezárnak, és a megyei kórház veszi át a betegeinket, már aki sorra kerül az amúgy is hosszú várólista mellett, itt pedig elfekvő lesz, melyet rehabilitációs kórháznak neveznek. Nem tudjuk, mi lesz az orvosokkal, azokkal, akik itt már megtanulták a szakma fogásait, és a szégyentelenül alacsony munkabérek ellenére gyökeret eresztettek ebben az álmos alföldi kisvárosban, ahol csak vegetálnak az emberek, ahol a paraszolvenciát kávéban meg házi pálinkában mérik. A fővárosi kórházakban nálunk, itteni orvosoknál, még egy nővér is több paraszolvenciát kap.
Kifogy a kávéja, nincs mese, még szomjas, teletölti hát konyakkal a csészéjét és továbbra is ott marad, háttal a falnak dőlve, és mondja tovább az eddig kimondatlan, felgyülemlett gondolatait, inkább magának, mintsem nekünk címezve.
- A város lakosságának fele segélyből tengődik, a másik fele meg szégyentelenül alacsony bérért gürcöl, rettegve, hogy megszűnhet a munkahelye, vagy elküldik, mert más még kevesebbért is elvállalná a munkáját. Ebben a negyedévben annyi abortusz volt a nőgyógyászaton, mint tavaly három negyedév alatt.
- Nem akarjuk zavarni a főorvos urat…
- Nem zavarnak! Engem már nem lehet zavarni! Három hónap múlva Londonban leszek, egy klinikán dolgozom majd a fiammal, aki sebész rezidens. Nincs szükség ránk, alulfizetett, jó szakember orvosokra! No, meg tanárokra sem. Szóval, Kolláth urat úgy fejbe találták, hogy szilánkosra tört a koponyája. A Pénzes Ember nem bankár, hanem uzsorás. Itt nem csak a házukat vesztik el az adósok, hanem az életüket is.
Kolláth úr ebben a hónapban a negyedik áldozatuk. A rendőrség meg nem tesz semmit.
Vagy nem akar, nem is tudom. Milyen érdekes, hat faluból járnak kölcsönért a Pénzes Emberhez, tudja ezt mindenki. No, ebbe nem akarok belemenni.
Tudják, mi megtettünk mindent Kolláth úr életének megmentéséért. Nem szeretném Önöket terhelni a nyílt koponyaalapi törések kezelésével. Két műtéten túl vagyunk.
Most várnunk kell. Stabil a helyzete. És ha megbocsátanak, visszatérek a munkámhoz.
A portás szunyókál a televízió előtt. Kopogtatok az ajtón, feleszmél és máris nyitja a kaput.
Fut előttük az országút halvány szalagja, s nem akar szólni egyikünk sem.
A falukban még a kutyák sem ugatnak. Késő van, ebben az időben már többnyire a televíziók előtt alszanak a népek.
- Mondd, Kata, miért nem nevezik nevén a Pénzes Embert, ha valóban mindenki ismeri a környező falukban?
- Nem tudom, de kideríthetnénk.
- Rendben. Rajtam nem múlik.
- Arról nem is beszélve, hogy a rendőrség nem tesz semmit ellene, hagyja, hogy tiltott tevékenységét folytassa.
Kezdek fáradni, nincs gyakorlatom az éjszakai vezetésben. Jobb lenne, ha Zsombor vezetne, s kicsit pihenhetnék. Zsófi néni gondoskodik arról, hogy ne unatkozzak. Azt azért el kell ismernem, hogy magát sem kíméli, és lágy szíve van. Ha nem vagyok itt, akkor hogyan intézi Zsófi néni ezeket a nagy bevásárlásokat? Ennyi árut nem lehet kézben hazacipelni, meg eljutni busszal hosszadalmas is, nem beszélve arról, hogy tömegközlekedéssel nem lehet titokban tartani a vásárlás értékét sem.
A következő kanyar után már közel lesz a falu.
Zsombor egyenletes szuszogása jelzi, hogy már elaludt. Az egyenletes hangok ránehezednek a pilláimra, s időnként a másodperc töredékéig magam is lehunyom a szemem.
Jobb, ha peregnek a gondolataim, azok legalább figyelemre késztetnek.
Mennyi keserűségnek kell felhalmozódnia a kórház főorvosában, ha képes ismeretlenekre ráönteni búját-baját? Fogalmam sincs arról, hogyan élnek a fővárostól kétszáz kilométernyire az emberek, mennyivel másabb problémák foglalkoztatják őket, milyen mumusokkal kell szembenézniük, csak élem a magam kis vattába csomagolt életét. Észre sem veszem a médiában megjelenő híradásokat, egyszerűen immunis vagyok rá, mert naponta szembesülök velük, hogy megverték, kifosztották, ellopták, leütötték, legfeljebb megrántom a vállam, milyen sok szemét ember van, pedig az események mögött ott húzódnak az emberi tragédiák. Zsombor itt szunyókál mellettem, mintha minden rendben lenne.
Mi történt?
Éles fényű elemlámpával köröznek előttem, csak a rendőrség lehet. Lehúzódok az út szélére, húzom le az ablakot, de nem kapcsolom ki a biztonsági övet és a kocsi ajtaját is lezárva tartom. Nem látok igazán, az éles fény elvakít, mire megszólalnék, hogy ne világítson a szemembe, durva hangon felszólít:
- Szép lassan szállj ki, nyanya!
Nem rendőrök, villan az agyamba, megrázom Zsombor karját.
- Nyugodj meg – súgja, s még csak a szemét sem nyitja ki.
Három alak veszi körül a kocsit, a negyedik meg, a világítós, megpróbálja kinyitni a felőlem lévő ajtót. Páni félelem vesz erőt rajtam, remeg a szám széle, reszket a kezem, ebből nagy baj lesz.
- Ébreszd fel azt a majmot is melletted! Kiszállás!
Erre már Zsombor is kinyitja a szemét.
- Mi a probléma? Kik vagytok, és mit akartok?
A kocsi mögött megszólal egy ittas hang:
- Ha engem kérdezel, a csajt akarom!
Zsombor éber, míg bennem munkál a páni félelem, ő csak mosolyog és kikapcsolja a biztonsági övét.
- Jó csaj, ugye? - kérdez vissza.
Nagy röhögés a válasz.
A telefon valahol a hátsó ülésen van, a táskámban, amely becsúszott a csomagok közé. A kesztyűtartómban tartok hajlakkot, az jó lenne gázspray helyett. Nyúlok érte, de Zsombor bal kézzel lefogja a kezem, bátorítón megszorítja, nyugi kislány, közben jobb kezével már tekeri lefelé az ablakot.
- Oké, fiúk, kiszállok, gyertek ide, beszéljük meg.
A borgőzös hangú röhögve válaszol:
- Mit akarsz beszélni, te köcsög?!
- Gyere ide, lehúztam az ablakot, megtudhatod.
Három alak áll a kocsi másik oldalán. Az egyik felrántja az ajtót, a másik megragadja Zsombor karját és durván cibálja kifelé.
- No, de fiúk! Nem szeretem az erőszakot! Inkább kiszállok magam!
Mosolyog!
Atyaúristen, ez a fiú mosolyog!
Lenyomja a biztonsági zárat és kiszáll, becsapja a kocsi ajtaját.
- Mi a gond, fiúk?
Csak azt látom, hogy a két magasabb alak, egyszerre emeli ütésre a kezét, Zsombor elhajlik és nyögéseket hallok. Az én emberem is átmegy a másik oldalra, te is kérsz, hallom Zsombor kérdését és néhány másodperc múlva csend lesz.
Zsombor leporolja a ruháját, mintha csak bepiszkolódott volna, s kényelmes léptekkel odasétál a lerobbant, jobb napokat látott Ladához és leereszti a hátsó két kerekét.
- Nagyon megijedtél, Kata? Mehetünk.
Még mindig reszketek.
- Nyugodj meg, és induljunk, mindjárt otthon leszünk. A Tesco parkolótól követnek bennünket. Ne pityeregj, mondtam, hogy fekete öves karatés vagyok.
- És ha feljelentenek a rendőrségen?
- Nem mondod? Ezek nem jelentgetősek.
- Menjünk a rendőrségre. Ez támadás…
- Az, de menjünk haza.
Zsófi néni már nagyon aggódik, hogy ilyen soká távol vagyunk.
- Mi történt veletek, gyerekek? Zsombor, neked elszakadt a zakód! Mit csináltatok?
- Semmit, csak szűk már vállban – nevet a fiú és nem tudom, merre is nézzek, nehogy Zsófi néni felfedezze a szememben a hazugság kétes fényét.
Kipakoljuk az öreglány portékáit, aki számba veszi, hogy megvettünk-e mindent, amit felírt.
- Eredjetek kezet mosni, ott a vacsora a konyhaasztalon, egyetek. Kata, te ne igyál bort, még haza kell vinned a Julisét is.
Végre disznósajtot is ehetek. Falom, minta egy hete éheznék. Zsombor csak csipeget, közben sms-t írogat és fogad.
Julis néniék nem kapcsolják fel a villanyt a gangon, úgy hordják be a súlyos szatyrokat a sötétben. Hívnak, hogy menjek be, beszélgessünk, de Zsombor elhárítja, hogy fáradt vagyok, inkább eljön velem hazáig.
Szuzi most is pöccenésre indul, halkan duruzsol, mint egy apró kis darázs.
Zsombor szótlanul ül mellettem. Érzem, hogy feszült.
Beállok Zsófi néni udvarába.
- Hátrébb állj, hogy ne lássák az utca felől a kocsit.
Zsófi néni már hálóingben és pongyolában vár, hogy elengedhesse a kutyákat.
Meglepődik Zsombor láttán, de nem tesz megjegyzést.
- Maradt még pogácsa, meg ott a bor is az asztalon. Szóljatok, ha elengedhetem a kutyákat, addig nézem a televíziót.
Bólint Zsombor, érti, máris tölti a bolt és két harapással eltüntet egy pogácsát.
- Csak ugrattalak ám, amikor azt sejtettem veled, hogy keveset tudok a Pénzes Emberről. Mindent tudunk róla, a tevékenységéről, a szokásairól, a befektetéseiről. Hamarosan lebuktatja a PÓK. Szövődik köré a háló és a nyilvánosság elé tárjuk a dolgait, tényekkel, bizonyítékokkal, hogy ne lehessen eltusolni. Ez a Pénzes Ember kis hal, ennél sokkal nagyobbak is vannak. Azok, akik a politikai palletán a pártok mögül mozgatják a figurákat, osztogatva az adócsalásból származó pénzeiket. Nagy játékosok! De mi is itt vagyunk. Itt szeretnénk úgy élni, ahogyan nyugaton élnek az emberek. Tisztességes munkáért tisztességes bért kapva, kiszámítható életpályával, hogy ne röghöz kötve maradjunk itthon, hanem szabad akaratból. Fiatal értelmiségiek, egyetemisták tagjai a PÓK-nak.
Villog a mobilja.
- Bocs, ezt fel kell vennem.
Éppen csak beleszól és hallgatja a hívót.
Iszom a bort, inkább ez részegítsen?
- Oké, reggel hívlak. Szia!
Zsombor arcán kaján vigyor.
- Tetszel nekem, Kata! Jársz valakivel? Nem baj, elhódítalak tőle! Nem hiszed? Fogadjunk. Most mennem kell, mert Nagyi nem alszik el addig, amíg haza nem érek.
A kapuban átölel. Érzem, mennyire erős a karja.
És édes a csókja.
Míg Zsófi néni elengedi a kutyákat, addig letusolok. Mire végzek, az öreglány már újra a televíziót nézi.
Elköszönök, és mielőtt ágyba bújnék, megnézem a mobilomat. Kálmán üzent, hogy hiányzom neki, hívjam fel, bármikor érek haza.
Lefekszem. Átölel a puha pihepaplan. Leoltom az éjjeli szerényen lévő lámpát.
Fáradt vagyok.
Álmomban egy hatalmas pókhálót sző körém, s én nem akarok szabadulni belőle, pedig már alig látok ki belőle.
0 Megjegyzések