Tudom, hogy nem szabadna azt, ami most kettőnk között történik. Hisz nekem barátom van, aki mellesleg a te legjobb barátod, s azt mondtad, hogy Ő miatta nem fogsz semmit se csinálni! Nem szabadna annak lennie, ami most van kettőnk között, de a vágy elhomályosítja, eltompítja az agyunkat, lezsibbasztja lelkünk lüktető lángját, szellemünk pedig lecsitul. Mi pedig egymás karjában kötünk ki, vad szenvedéllyel, átszőve ezt az éjszakát. Most Téged ölellek, olyan hévvel, ahogy őt szoktam, megtapasztalhatod, milyen vad, durva tudok lenni. De itt most nem én vagyok a felsőbbrendű, uralod minden porcikám, sakkban tartasz, hisz tudod, mi kell nekem. Te átkozott démon! Senki nem ismeri ennyire jól a testem – csak az ki a lelkemben már egy velem. S Te az vagy velem, lelkünk vad táncot jár, s már nem érdekel, kit csalok meg, és kivel. Teszem azt, ami jól esik. Végigkarmolok hátadon, olyan erővel, hogy véred kisercen, Te sem vagy tétlen, nyakamba harapsz, úgy, hogy az én vérem is kibuggyan nyakamból, s Te előszeretettel iszod, nyalod minden egyes cseppjét.
Harapásod lassan csókká lágyul nyakamon, egyre feljebb tévedsz, eléred ajkaim, majd szenvedélyesen megcsókolsz. Most már a Tiéd vagyok, azt tehetsz velem, amit akarsz, Te démon. Te pokolból jött, bukott angyal. Visszatérsz nyakamra, csókokkal hinted be, körbejárod, közben belevegyítesz egy-egy harapást, s én jólesően szuszogok, dorombolok karjaidban, mint egy macska. Egy csapdába csalt, gyönyörű szép macska. Lejjebb térsz, kulcscsontomra téved ajkad, ott folytatod perzselő táncod nyelveddel, miközben én magatehetetlenül fekszem az ágyamon, s sóhajtozok, egyre elragadottabban. Itt is megharapsz, jutalmad nem marad el: válladba karmolok, s felnyögök az élvezettől. Vérem egyre jobban pezsdül, felforrósodik érintésedtől. Áttérsz a melleimre, ott kényeztetsz tovább, s én már vonaglok a kéjtől, mely eluralja testem minden egyes porcikáját. Fáj a kielégületlenség, karmollak, ahol érlek, hajadba tépek, de téged ez sem zavar. Folytatod tovább.
Kínzó lassúsággal haladsz egyre lejjebb, hasamnál tartasz, édes köröket rósz rá nyelveddel, elérsz a köldökömhöz, elidőzöl egy darabig ott, majd kissé lejjebb kerülsz, de kezed már bebarangolta ezeket a részeket, s most a legféltettebb kincsemhez nyúlsz, mire felnyögök. Elkezdesz kényeztetni, kezeddel, majd egyre lejjebb haladsz fejeddel, s eléred az oly áhított testrészt, s száddal is elkezdesz feltérképezni. Nem bírom. Extázisban vagyok. Sóhajaim egyre nagyobbak, nyögésbe fulladnak. A vágy teljesen elborítja az agyam, nem tudok mit tenni, vonaglok alattad, s várom a beteljesülést. A beteljesülést, ami már közel van, érzem, mindjárt felrobbanok! Mindjárt, pár pillanat az egész! Egy óriási nyögés hasít a vággyal fűtött levegőbe, mely tőlem származik.
A vágy kézzel tapintható mindenütt, a levegőben, rajtam, rajtad, Te démon, s egy sikoly hagyja el az ajkaim, mikor beteljesülésre találtam. Majd hangom egyre halkabb, lassabb, mikor már csak a szuszogásom hallatszik, Te rám mosolyogsz - majd eltűnsz a szemem elől. Talán végleg - magam sem tudom. Ekkor hallom mézédes hangod:
- Ez még csak a kezdet, Christine!
0 Megjegyzések