Lejárt dallam, amely életünkről szólt,
álarc mögött lelt menedéket a kín,
ócska szerelemkabát rút hamuszín,
levetve hever, mi rég elvarázsolt.
Nem létezett közös út a szemedben,
maradt a magány, szomorú-szürke szó,
ez a test még szerelemre szomjazó,
de virág se nyílik nekem Kedvesem.
Életem percein rég letűnt szavak,
a lelkemben rejtve régen alszanak.
Hová lett a heves tűz és a féltés?
Elhagyott szívben is léteznek vágyak,
szerelemtől foszlanak komor árnyak,
majd visszatér a remény és az érzés.
0 Megjegyzések