Megjött az ősz, de lassan messze megy,
Jön a tél, befedi keserves lelkemet,
Elfedi azt, ami nekem oly szép,
Ami a világ gyönyörű ékessége is
Bár csak egyszer lehetnék galamb én
Látni föntről a világot pusztulni,
Látni szenvedni azt az embert
Aki elveszi a szegénytől a keveset is
Miért van az, hogy másnak mindent szabad
Nekem a kisujjam, ha mozdul, akkor,
Felhő zúdul, a fejembe szakad
Nem értek semmit, de azért még is
Néha nap a felhő is jól jön
Kell a szürkület, kell a sötétség
Kell a nagyvilág, kell az emberség
Amely oly ritka, hogy félek néha én is
Félek, a téltől mely közelít
Félek az elmúló őszi fellegektől
Féltem a sorsomat mely láncon van,
Féltem a hazámat mely béklyóban tart
0 Megjegyzések