1.
Üveghattyú vagy, Magyarországom!
Sötétített üveg... a semmiben...
maffiózók szemüvege,
rémületet keltesz bennem!
2.
Hova tűnt belőled az édes álom?
Az álomba ringató Fény-nedű?
Üveghattyú vagy, Magyarországom,
átlátszatlan, fénytelen, megtört szemű...
3.
Üveghattyú vagy, Magyarországom,
darabokra törve...
Szilánkjaidon könnyekben tükröződik
a Nap fénye...
4.
Három madár vagyok.
Felülről nézem,
ahogy magam előtt szállok...
Szép magyar nyelvünk,
te fénylő üveg-csoda!
Nagyítóként napfényből tüzeket gyújtva,
ördögöt angyallá,
angyalt ördöggé gyúrva,
csak spórolsz egy kicsit a hellyel,
s már szavaknak új értelmet adsz,
újra meg újra!
Jó madárból jómadár...
csak spórolni a hellyel...
mi magyarok, de régóta tesszük!
Ázsiai puszták végtelenje helyett,
megpihenni,
itt a Kárpát-medencében,
kis öblöt kerestünk...
Vezetett a Szarvas,
szállt fejünk felett
a Jó Madár,
Turul-madarunk!
Csak egy kis teret kerestünk...
...térnek most végleg szűkiben vagyunk,
elménkben szavak, gondolatok is
egybeíródnak,
nem hagyva kis helyet sem
szabad gondolatoknak,
Jó Madaraknak...
Jómadaraké lett országunk,
rabok vagyunk,
rabszolga rab-madarak.
De lelkünk még szabad!
Keményen, tűzben éghetetlenül,
lélek-madaraink
szállnak!
Szilánkokra törve is,
millió szilánkban
égre- ragyogó fényúton járnak!
Lelkünk üvegmadarai
gyémántokká válnak!
0 Megjegyzések