A harmincas évei elején járó Mara, maga a megtestesült szexualitás. A gondolata is tűzbe hoz, ha tudom, hogy este találkozunk.
Egyszerre benne van a szűziesség és a vad erotika. Hol gyámolításra szoruló védtelen nő, hol meg a vad, buja nőstény, aki kiszívja minden erőmet. Sohasem tudom, melyikkel találkozom. Kétségtelen, számára én vagyok a FÉRFI. Legszívesebben megkérdezném, mit akar attól a vén kakadu férjétől, aki semmit sem tud nyújtani neki. Legalábbis azt nem, amire vágyik. Azt nálam keresi és szerencsére meg is találja.
Ma nagyon kell igyekeznem, hogy lekössem, mert állandóan elkalandozik. Megjelenik a szemében a révület, csak néz a távolba és szorongatja a kezem. A szálloda presszójába még csókolózva jöttünk be, összesimulva, mintha tinédzserek lennénk.
- Mi baj, kedves? – sóhajtom a fülébe, de nem válaszol, csak reám szegezi azt a fájdalommal teli, meleg barna szemét.
A pincérnő piruettezik körülöttünk, de nem mer megszólítani. Elvonul és távolról figyel. Duruzsolok tovább, mindenféle marhaságokat, s közben Mara selymes bőrén kalandozik a szabad kezem. Lassan kifogyok a mondanivalómból. Ma már nem szállunk fel a csatahajóra.
A szállodában dolgozik Gábor barátom, aki rendszerint átengedi nekünk a lakrészét, a hatalmas franciaággyal, amely Mara szerint valóságos csatahajó. Mi vagyunk rajta a kétszemélyes legénység. És csak egymással csatázunk. De azt végkimerülésig. A röpke szünetekben nassolunk, mert Gábor mindig készít nekünk valami finomat, ráksalátát, párolt lazacot, hozzá pezsgőt vagy egy üveg bort.
Megcsillan csuklómon az órám, rápillantok, lassan hét óra. A feleségem azóta már megterített a vacsorához és várja, hogy hazaérjek. Olyan vagyok, mint a Pavlov kutyája, ha fél nyolc, akkor vacsora. Kettesben az asszonnyal, szótlanul, csak a tévében megy a híradó. Három évvel ezelőtt még ott csacsogtak a gyerekeink. Akkor nem figyeltem rájuk. Most meg nincs kire.
- Édesem, látom, fáradt vagy, gyere, hazaviszlek. Majd holnap felhívlak. Addig pihend ki magad.
Nem tiltakozik, feláll, ráadom a kabátját, a sajátomat csak úgy panyókára veszem. Átkarolom és kivezetem. Közben az jár a fejemben, hogy szerencsére itt a kocsim a szálloda előtt, találtam szabad parkolót. A nagy forgalom már lement, tíz perc alatt hazaviszem, húsz perc múlva már otthon vacsorázom. Szerintem bacon szalonnába tekert májat süt az asszony. Az este láttam a hűtőben a hozzávalókat. Félúton megszórja sajttal, ami ráolvad a tetejére. Ha a kedvembe akar járni, krumplipüré lesz hozzá meg kovászos uborka.
Kinyitom a kocsi ajtaját, Mara beszáll. Mennék a másik oldalra, amikor a sötétből kilép egy hústorony. Folyik az orromból a vér. Zúg a fejem.
Jézusom! Ez egy sültbolond! Ököllel orrba vágott!
Mire észbe kapok, Marával eltávoznak.
Leesik a tantusz és nagyot koppan. Nem is olyan vén kakadu Mara férje! Legalább is az ökléről ítélve.
Szerencsére a csomagtartóban tartok ablakmosót, meg natúr vizet. Megpróbálom rendbe tenni magam. Valamit ki kell találnom, mert a feleségem kíváncsi lesz. Megjegyzem, joggal.
Már az előszobában érzem a sült máj és a sajt illatát.
- Szervusz, szívem – kiabálok a konyha felé, felakasztom a kabátom az előszoba fogasra és eltűnök a fürdőszobában. Résnyire nyitva hagyom az ajtót. Innen kell mentegetőznöm. Nem láthatja az arcomat. A szememet meg főleg nem. Abból azonnal tudná, hogy csúsztatok.
Előadok hát egy mesét, rövidet, de igaznak tűnőt. Hathatós a mese, mert a feleségem utánam jön. Addigra már szalonképes vagyok, kinyúlt pólóban és tréning nadrágban feszítek.
- Hívjuk fel a rendőrséget, Dezső. Felháborító, hogy békés embereket este megtámadnak.
- Nem kell, nem történt semmi, majd begyógyul. menjünk vacsorázni, farkaséhes vagyok.
Azért hagyom, hogy közepes krumplivá dagadt orromat óvatosan átkenje egyik csodaszerével. Megnyugtató az érintése. Érzem, hogy szeret. És én is őt. Nagyon.
A vacsorát szótlanul költjük el, csak tévében megy a híradó. Finom a csirkemáj, rajta pörcösre sült a szalonna, olvad rajta a sajt. Ahogyan szeretem. Feleségem térül-fordul és egy üveg száraz fehér bort varázsol az asztalra. Felbontja, tölt mindkettőnknek.
- Egészségedre, szívem – nyújtja koccintásra a poharát.
Meghitt, békés családi vacsora. Már az orrom sem fáj annyira. A második pohár bornál tartunk. Csengetnek.
- Vársz valakit? – kérdi az asszony.
- Nem én, és te? – kérdezek vissza, de már a bejáratnál motoz. – Jöjjön csak be, itt vagyunk a konyhában, éppen vacsorázunk.
Hatalmas bőrönddel a kezében megjelenik Mara a konyhaajtóban. Összeroppan kezemben a pohár. Az üvegszilánkok felsértik a kezem.
Segítségemre siet a feleségem:
- Foglaljon csak helyet. Látja, milyen ügyetlen az uram? Gyorsan ellátom a sebét, utána átöltözhet. Már az ő ruhái is bőröndben vannak. Addig egyen, aranyoskám, olyan sápadt. Majd hívunk egy taxit, azzal elmehetnek. Tudja, ittunk egy kis bort, már nem vezethet. Meg a kocsi kell nekem is. Szabad az uram, mint a madár. Oda repülnek, ahová csak akarnak.
Úgy zakatol a szívem, hogy alig kapok levegőt. Nem, nem akarok szabad lenni! Legszívesebben ordítanék, hogy maradni akarok!
Meglátom feleségem szemében a jól ismert elszántságot.
Mara leül az asztalhoz és jóízűen falatozni kezd.
- Jobb, ha tudod - harap egyet -, terhes vagyok.
Keserű ízt érzek a számban. A nem kívánt szabadságét.
0 Megjegyzések