Zuhog az eső, mintha dézsából öntenék, pedig ma ünnep lesz, és az ünnephez jobban illenék a tavaszi napsütés. Ez legyen a legnagyobb problémája a mai napon.
Az esőcseppek szabályosan dobolnak a kocsi tetején és az ablaktörlőt is a maximumon kell járatnia ahhoz, hogy lássa az utat. Szerencsére az autóstársak sem vagánykodnak, mert a vizes úttest óvatosságra int mindenkit.
Mára szabadságot vesz ki, és a gyerekekkel hetek óta konspirál, hol legyen az esti meglepetés vacsora, melyet a férje még csak nem is sejthet. Mégiscsak nagy dolog, ha az ember nyugdíjba mehet, jóformán élete delén, hatvanévesen, egészségesen, fitten, még akkor is, ha ezt a munkáltatója kezdeményezi. Dezső egyáltalán nem örül ennek, nem az anyagiak miatt, mert azzal nincs baj, hiszen banki főosztályvezetőként az utóbbi tíz évben szépen keresett, és megtakarításuk összege hosszabb távon biztosítja számukra a megszokott életszínvonalat. Hanem a büszkesége, az bizony megsérült, hiszen egész életében maga döntött a sorsa felett, mind a munkahelyén, mind a családban, és zokszó nélkül vállalta döntéseinek esetleges negatív következményeit. Most azonban nincs döntési helyzetben, ha nem fogadja el a nyugdíjazását, akkor felmondják a munkaviszonyát és hasonló munkakörbe bekerülni már nem tudna. A korabeli vezetőtársai örömmel veszik a nyugdíjazásukat, mert így megússzák az új tulajdonosi kör új elveihez való alkalmazkodást, amely – tapasztalataik alapján – sohasem jelent könnyebbséget, inkább eredményezi az eddigi jól működő munkafolyamatok újabb felesleges fejezetekkel történő bővítését. Ráadásul a bank felső vezetését megillető döntések átkerülnek a bécsi központba, s ezzel a magyarországi hálózat helyi irányítása kizárólag döntés előkészítéssel és az üzemeltetési feladatokkal foglalkozik.
Egyszóval a családi ünnepléssel helyére kell billenteni Dezső lelkiállapotát, éreztetni vele, hogy nem dől össze a világ, sőt, most lesz igazán szükségük rá. Többet foglalkozhat az unokákkal és végre elutazhatnak nyaralni egy hétnél hosszabb időre is.
Az ünnepi vacsora végül otthon lesz, mert a férje első házasságából született fia, Gábor, már délelőtt felhozza a családot Pestre, mert napközben a vállalkozásával kapcsolatos ügyeit intézi, és nem tudja pontosan, mikorra végez. Persze, a lányukkal is nehéz boldogulni, mert ötödéves medikaként ma lesz egy nehéz gyakorlati szigorlata, melyet nem akar elhalasztani.
Szerencsére minden készen áll, a húsok a hűtőben pácolódnak, a pogácsa is addigra megkel, mire a tortával hazaér, mert annak elkészítését nem vállalja Nóra, bármilyen jó háziasszony. A krémek készítéséhez nincs elég türelme, és ha őszintén bevallja magának, ideje sincs elég.
A piros lámpánál úgy hallatszik, mintha kivehető ütem szerint csapódnak a vízcseppek az Opel tetejére. Ma az asszony mindennek tud örülni, hiszen a férje véglegesen megszabadul a munkahelyi izgalmaktól. Az utóbbi három hónapban Dezső rendesen aludni sem tud, csak forgolódik, és az is előfordul, hogy éjjel kettő körül felkel, kimegy a teraszra rágyújtani.
A cukrászdában éppen akkor rakják ki a frissen sült tepertős pogácsát. Nem tudja megállni, hogy ne vegyen belőle.
Csitul az eső, s mire hazaér, el is áll. Kisüt a nap, kitisztul az ég. Mennyivel könnyebben megy a munka, ha kinyithatja a konyha ablakát, hogy a friss tavaszi levegő forduljon egyet az aprócska helyiségben, és magával vigye a készülő ételek illatát. A konyhai elszívó nem tud ilyen tiszta levegőt produkálni.
Az újházi tyúkhúsleves lassan gyöngyözik. A vajas pogácsa is kisült, közös tálon pironkodik a cukrászdában vett tepertős mellett. A grillcsirke folyamatosan forog a sütőben. A sajttal töltött rántott bordák türelmesen várnak a sorukra, mert elsőbbséget élveznek a sütésnél a pácolt tarja szeletek. A zöldborsós rizs és a krumplipüré zárja az ételsort.
Nóra a munkától és az izgalomtól kipirulva nekilát a terítésnek. Hát persze! Elfelejtett virágot venni az asztalra! Márpedig a nélkül nincs ünnepi teríték.
Felkapja a balon kabátját és a táskáját, tíz perc alatt végez a vásárlással.
A postaládában boríték fehérlik. Kiveszi. A férje nevére érkezett ajánlott levél. A postás macskakaparása nehezen olvasható. Mintha a Központi Kerületi Bíróság lenne a feladó. Hát, ez nem semmi! Bizonyára ismét munkaügyi perben hívják tanúnak Dezsőt, és miután nyugdíjas lesz, már eleve ide küldik az értesítést.
A virágárustól kétháznyira van a posta, akkor kiváltja a levelet is.
A nap újra a felhők mögé bújik. Viszi magával a tavasz langymelegét is. Nóra fázósan összehúzza magán a ballont.
Húsz perc múlva már az illatozó sárga és vörös rózsákból kötött csokrot rendezgeti a vázában.
A bíróságtól érkezett levelet csak ledobja az előszoba kis asztalára, amelyen általában a táskákat és a kulcsokat tartják.
Négy órakor fáradtan letusol. Érzi, amint ellazítja a vízsugár, és ereiben nagyobb sebességre serken a vér. Csinosan felöltözik. Azt a ruháját veszi fel, amelyben fiatalabbnak néz ki legalább tíz évvel. Dezső szerint. Nóra derül a dolgon, ne bolondozz, inti le ilyenkor a férjét. Nem vallja be, de tetszik neki, hogy Dezső harmincévi házasság után is képes udvarolni neki.
Most szép akar lenni, tudatosan. Kimegy az előszobába és a talpig érő tükörben megnézi magát. Ápolt, csinos, ötvenes nő néz vissza rá. Ja, igen, ehhez a megjelenéshez hozzátartozik egy halvány smink és csipetnyi parfüm is. A kellékek ott lapulnak a táskájában. A rúzs alig érinti az ajkát, éppen csak látszik.
Helyére teszi a táskáját, éppen a levél tetejére. Megrebben a szeme. Ma semmivel sem kellene Dezsőt felidegesíteni. Nem szokásuk egymás leveleit felbontani, de ez egy kivételes helyzet. Komótosan felbontja a borítékot. Egy perc múlva pirosodni kezd az arca, oly mértékben, hogy az alapozó sem tudja elrejteni színe változását. Olvassa újra és újra, hátha közben a betűk és a mondatok összekeverednek és más sorrendben, új értelmet nyernek. Ám a betűk nem mozdulnak, görcsösen ragaszkodnak helyükhöz, sőt, mintha nevetnének Nórán, olvass csak bennünket, ahányszor csak akarsz, de mi nem megyünk sehová.
Az asszony mélyeket lélegzik, egészen addig, amíg szívdobogása újra egyenletes lesz. A testének parancsol, de a gondolatait képtelen gúzsba kötni.
Odakinn újra elered az eső. Már nem dobol zuhogva a kocsik tetején, inkább lassan eláztat és eláraszt mindent, hogy tönkre menjen, vagy legalább károsodjon, amit csak elér.
Nóra a táskájába rejti a levelet. Szemében árulkodó könny gyűlik, melytől írisze vakító kéksége árnyalatnyit sötétül. Kiigazítja a sminkjét és mosolyra húzza a száját. Fel a fejjel, Nóra, biztatja magát.
Öt perc múlva megérkezik Jutka, szokás szerint panaszkodik a formalin szagra, amely nem megy ki az orrából.
-Mit segítsek, Anya? Jaj, nagyon csinos vagy! Képzeld, jelest kaptam, pedig a legnehezebb tételt húztam.
Máris rohan a konyhába, mert nincs az a nagy formalin szag, amelyet el ne nyomna anyja húslevesének illata. Ha siet a tusolással, éppen eléri a leves leszűrésének ünnepi pillanatát és kunyerálhat néhány falatot a forró zöldségekből, és persze, a májat kizárólag ő eheti meg. Ez a szokás, huszonhárom éve. Ragaszkodik is hozzá.
-Nem kell sietned, még Gábor bemegy apáért a munkahelyére. Márta délután moziba vitte a gyerekeket, és onnan egyenesen idejönnek.
Nóra szórakozott, nem nagyon figyel a lányára, csak annyi jut el a tudatáig, hogy késlekednek a családtagok. Talán mégiscsak jobb lett volna étterembe menni. A mobiljával a kezében kimegy az erkélyre.
Rágyújt. A cigaretta kékes füstje gyorsan elillan a levegőben. Úgy, mint az eddigi boldogsága.
Mi a boldogság? Az anyagi biztonság? A kiegyensúlyozott élet? A társadalmi pozíció? A sikeres gyerekeik? A munkahelyi pozíció?
Hogyan lesz a sikeres, nagy karrier előtt álló fiatal közgazdászból főhivatású, elsőrangú feleség, aki mindent feláldoz a férje kedvéért?
Még ez sem számít. Ha boldog lenne. Ha a férje a tenyerén hordozná.
Ha, ha és századszor ha…
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy ébredj,
nem fonódna rám a bánat,
szemembe hullanának
tűztollú reggeli fények,
reggeli fények.
Ha volna valaki,
aki azt mondaná, hogy járjak,
minden utca hívogatna,
néznének megtagadva
csalóka éjszakai árnyak,
éjszakai árnyak.
Ha valaki megfogná a kezem,
vagy biztatóan visszanézne rám,
sokáig néznék a felkelő nap felé,
és lehajtanám lassan a fejem.
Honnan jut eszébe ez a régi dal?
Ha volna valaki, de nincs.
Ha lennél az, aki
nekem mindenem volnál,
tétovázva erre jönnél,
csendesen átölelnél,
mennék, s te megcsókolnál,
és semmit se szólnál.
Ha valaki megfogná a kezem,
vagy biztatóan visszanézne rám,
sokáig néznék a felkelő nap felé,
és lehajtanám lassan a fejem.
Ha lennél az, aki
nekem mindenem volnál,
tétovázva erre jönnél,
csendesen átölelnél,
mennék, s te megcsókolnál,
és semmit se szólnál.
Semmit sem szólnál.
Hamis ez a dal.
A csatorna már képtelen elnyelni az esővizet, amely egyre csak gyűlik, és a sok kis patakocskák hömpölygő folyókká egyesülnek az úttesten, felszedve és szállítva az összes szemetet, melyet eddig nem is látunk, vagy egyszerűen nem veszünk figyelembe.
Annyi mindennel tudjuk magunkat kábítani, hogy azt fejben már összeadni sem lehet. Nem is akarjuk. Egyszerűen felvesszük a szemellenzőt, vagy homokba dugjuk a fejünket, és fennhangon mondjuk, hogy milyen jó dolgunk van, miközben takargatjuk boldogságunk lepattogzott zománcának helyeit, s magunkban jókat nevetünk a minket irigylőkön. Ez a szórakozásunk. Felszínes és hamis. Abba már belegondolni sem merünk, hogy önként vállalt alkalmazkodásunk bilincsét kinyitva szabadok legyünk, családon belül is, annyira csak, mint a párunk.
-Anya, míg el nem felejtem, elhívtam Dávidot is, nem baj?
Miért lenne baj? A baj az, hogy hetek óta szervezzük ezt a mai meglepetés vacsorát, és a leányomnak csak most jut eszébe szólni, hogy elhívja a párját is, hiszen a számomra kiosztott szerep szerint nem mondhatok nemet.
-Nem, kislányom, nem ez a baj.
-Tudtam, hogy megérted! Rendes vagy, anya!
Véletlenül sem figyel rám, arra sem, amit mondok.
Levegőből vagyok. Félig-meddig.
A bejárati ajtó felől dobogás hallatszik. Márta lesz a gyerekekkel. Éppen csak elhelyezkednek, megérkezik Dávid.
-Kezit csókolom, Nóra néni! Elnézést kérek, hogy nem tudtam virágot hozni, majd pótolom. nagyon esik az eső, nem akartam leszállni a villamosról, így is eláztam. De Dezső bácsinak hoztam egy üveg bort apám készletéből.
Válaszolni sem tud, mert végre hazaér a férje és a fia, kissé becsiccsentve.
-Édesem, szervusz – lehel a homlokra egy puszit Dezső -, kocsi nélkül jöttünk haza. Itt alszanak a gyerekek, majd reggel hazamennek.
Hajrá, Nóra, légy már feleség, anya, anyós és nagymama!
-Együtt vagyunk végre, üljetek asztalhoz, hozom a vacsorát.
Fél óra alatt sikerül elfogyasztani az ételeket, a felnőttek megisznak hozzá három üveg bort, a gyerekek meg a kólát iszogatják, a végén egy harapás a tortaszeletből, egy korty a kólából arányban. Ránézek Mártára, sok lesz, de nem akarja észrevenni. Tudhatná, hogy éjjel nem győz majd felkelni a has fájós gyerekeihez.
A hangulat gyors ütemben emelkedik.
Észre sem veszik Nóra eltűnését, pedig legalább fél óráig nem kerül elő.
-Márta, megágyaztam a gyerekeknek, menj, kérlek, fektesd le őket. Kérlek!
Jutka látja az anyja szemének villanásán, hogy most nem szabad vitatkozni.
-Gyertek, fiúk, ma én mondok mesét nektek, jó lesz?
Márta élvezi a három férfi beszélgetését. Gábor nevetéséből arra a következtetésre jut, hogy apósától ismét kapnak egy nagyobb összegű apanázst. Szokása szerint. Jó ürügy a két gyerek, arra mindig ugrik az öreg. Kár, hogy nyugdíjba megy, így nehezebb lesz benyúlni a zsebébe. Pedig kell egy új kocsi is, mert a mostani már három éves is elmúlt.
-Mártikám, főznél nekünk egy kávét? Kinyitnád az erkély ajtót? Olyan meleg van idebenn.
Mit mondjon, mozdul, mint egy lajhár.
-Persze, papa, máris megyek.
Hol lehet az anyósa? Elvégre vendégként nem neki kellene kávét főzni. Ráadásul itt kapszulás kávéfőző van. Gyorsan elkészíti a hat kávét, hat különböző ízben. Teljesen mindegy, melyik kié lesz.
-Gyere, Mártikám, foglalj helyet.
Nóra színtelen, halk mondata pengeként vágja át a beszélgetést. Hirtelen csend támad.
-Íme, a francia pezsgő, melyet régóta tartogatunk egy megfelelő ünnepi alkalomra. És eljött a mai nap, amikor felbontjuk. Emlékeztek, két éve és kilenc hónapja hozta Dezső, amikor Bécsben volt kiküldetésben két hónapig. Dávid, kérlek bontsd fel a pezsgőt. Örömmel közlöm veletek, hogy a Krajcsovics család új taggal bővül. Íme, az erről szóló értesítés, melyet ezennel ünnepélyesen átadok családunk fejének, az én kedves férjemnek, hiszen mint családfőnek, neki kell erről tájékoztatni benneteket.
Dezső mohón kap a boríték után, meg sem nézi a címzését. Csodás nő a Nóra és pótolhatatlan, mint feleség. Biztos benne, hogy felkutatta az amerikai unokabátyját.
Durran a pezsgő és folyik a hab a fehér damaszt terítőre. Dávid meglehetősen gyakorlatlan még a pezsgő bontásban. Majd megtanulja. Még fiatal. Lesz rá ideje.
Az öt szempár kereszttüzében megremeg Dezső kezében a levél.
-Kérlek, mondd már! – sürgeti Nóra a férjét, - had' örülhessünk veled mindannyian. Édesem,légy büszke rá. Hány férfi mondhatja el magáról, hogy ötvennyolc évesen apa lett? Látom, a megilletődéstől eláll a szavad. Erre még nem volt példa az elmúlt harminc évben. Dezsőnek két éve kisfia született, aki Jutkának és Gábornak a féltestvére, az unokák nagybátyja, a menyünk jelenlegi és Dávid jövőbeni sógora. Ha átfáradtok a nappaliba, megnézhetitek az interneten. Kiköpött Krajcsovics. Nem is értem, miért kell ennek bizonyítására apasági pert indítania apátok titkárnőjének? Koccintsunk az új családtagotok egészségére!
Egyedül Nóra issza ki a poharát.
-Elállt az eső. Holnap szép napunk lesz. Éppen megfelelő a válóper beadásához.
Nagyot koppan az üres pohár, amikor visszateszi a tálcára.
0 Megjegyzések