A szél szárnyai ma nem repesnek
varjakkal térnek meg a holtak
csőrükben lélek-dióval feddnek
kopognak sírnak megrabolnak
Ragrímek egyszerűségével odaszólnak
míg az apró dombokat kerülve
kővázába vizet mersz
alján koccanó kavicsokra
Kopott s egymásra hordott
születésnapokra lelsz
bánatterheddel egy padon megülve
A gondolatok hajnali ködében
ernyedten elmerülve
Levelek könnyei záporoznak
a nyirkos önsajnálat gödreiben
a mécsvilág ha megéri boldog
hogy a homályos estbe
sárga lángja kinyúl mint csontos
ujja halottaidnak
hívogató mozdulattal
S a kamerának integető
vágóképek mozdulatlan
díszletek közt vedletlen fákon
még egymást követő
naptárlapok fennakadt lapjai
várják kiteljenek véges napjai
Születésnapom magányos ünnep
késői ősz komor
csillagtalan éjeken át sodor
a szerelem fagyfoltos gyümölcsei
nem ragaszkodnak ágaimhoz szűnnek
mint bimbóba száradt vágyvirágok
Az ághegyén varjú kiáltott
(az egyetlen madár kinek szavát megérted)
0 Megjegyzések