Szorít a csizma, szűk az öv.
Hurkol a bakó, megkötöz.
Forró a testünk, fáj a lob,
hullik a magyar, döng a dob.
Sebhelyes arcok, könnyes, bús szemek;
vigaszra vágyó, nyújtott kis kezek;
lesz-e még élet, vár-e szebb jövő?
Hol van a költő, új mesét szövő?
***
Testvér nép az erdőn túl
szemét e hazára veti;
otthonában ármány dúl,
de gyökerét nem feledi.
Szabdalnák földjét széjjel,
rabolnák ősi szellemét,
húzzák a gyeplőt kéjjel,
de meg nem törik jellemét!
Jóslat szól rólad, szent föld
ős lakója, maroknyi nép,
– millió farkas üvölt
rád és átkát szórja feléd –
megáldja Isten harcod
igazság véres mezején,
bátran kivonod kardod
s megállsz Hargita tetején!
Harcod átkel az Erdőn,
tűz gerjed Kárpátok alatt,
lavina zúg a lejtőn,
az egység új dala fakad.
Vasakarattal küzdöd
magasztos, gigászi harcod,
Kárpátiából űzöd,
a zsarnokra emelsz hantot!
Győzni fogsz hamarosan!
Ott, ahol a négy folyó zúg,
erősebb nemzet fogan –
Vén Európa összesúg...
A tépázott Magyar Hon
régi híréhez lesz méltó,
felépül, mi most még rom,
s szeretettel szól a szép szó.
***
Sebhelyes arcok, könnyes, bús szemek;
vigaszra lelnek nyújtott kis kezek;
virul az élet, vár a szebb jövő,
eljön a költő, új mesét szövő!
Ébred a magyar, peng a kard,
hullik a férge, földbe tart.
Éled a nemzet, zeng a dal...
Miénk a végső diadal!
2011. június 26 - július 1.
A szerző megjegyzése
Elferdült szívben elferdült igazság;
Istentelen nép közt feltör a gazság.
Nyomorgatja más nép, rabló hordák –
Bűnéért rég bűnhődik az ország.
Istentelen nép közt feltör a gazság.
Nyomorgatja más nép, rabló hordák –
Bűnéért rég bűnhődik az ország.
Halld, nemzet! Mit olvastál, igaz lehet!
A tékozló fiú atyjához mehet!
Babérkoszorú nem minden fán terem.
Csak Istennel lesz tiéd a győzelem!
0 Megjegyzések