Még azonban nem tartunk ott, mert amit el szeretnék beszélni, az azon a nyáron esett, mikor még csak az alapokat rakták le az Imre házához. Én éppen náluk nyaraltam, végezvén az elemi iskola harmadik osztályát, s alig vártam, hogy kezdődjön a negyedik, legyek én is kiskirály, mert az úgy van – legalább is a mi iskolánk tájékán -, hogy „első osztály pacalista, másod osztály biciklista, harmad osztály nagy szamár, negyed osztály kiskirály” No, ez éppen így van! Ezért vártam az iskolakezdést, és nem nagyon törődtem a vakáció örömeivel. Szüleim észre is vehettek valamit, mert egyik reggel, csütörtök volt éppen, piac nap – jól emlékszem -, így szólott édesapám:
- Csomagolj váltóruhát, száras cipőt, olvasó könyvet, s némi játékot, mert ebéd után jő érted Áron bácsi. Akkorra végez a piacon, és kiviszem magához a hegyre, két hétre. Szívjál falusi levegőt, ne kornyadozz itt a poros udvaron, meg a macskaköves utcákon.
Ezt jól megmondta, nem is volt mit válaszoljak rá, hanem kaptam magam, s egy tarisznyába betettem szépen az új olvasó könyvemet esti művelődés végett, valamint az esős napokra való kilátással a kis fából való vonatomat, amit születésnapomra kaptam keresztanyámtól Margit nénitől. Láttam, a ruhanemű gondját édesanyám magára vállalta, mert a váltóruhát, s az egyéb szükséges dolgot bele rakta egy olyan bőrönd féle alkalmatosságba, ami papírmaséból készült, de rendes sarok volt rajta, meg kapcsos zár. Vulkánfíbernek becézték. Ki tudja, miért?
Áron bátyám meg is érkezett pontban tizenkettőkor. Éppen harangoztak a Fehér-papok templomában, amikor benyitott a konyhába. Engem felkapott, s kétszer, háromszor feldobott a levegőbe, pedig lehettem úgy húsz vagy huszonöt kiló, ő meg szilimán, vékonypénzű ember de úgy látszik kemény erő szorult bele.
Tetszett nekem az efféle üdvözlés, hiszen jómagam légtornásznak készültem, mióta családilag ellátogattunk húsvét után a városban szereplő cirkuszba. Előbb megijedtem, amikor olyan borzasztó magasban megláttam a csillogó ruhába öltözött leányokat-fiúkat, de ahogy megkezdődött a műsor, egyik ámulatból a másikba estem, és nyomban elhatároztam, hogy én is ilyen légtornász leszek.
Áron bátyó aztán lerakott a földre, s mi mind leültünk ebédelni.
- Vigyázz magadra, fiam, nehogy híredet halljam! – szólott szigorúan édesapám, miután elhelyezkedtem a saroglyában, a puha szénára terített pokrócon.
Két veres ló húzta a könnyű szekeret. Az volt, mert hiányoztak belőle a káposzták, s egyéb zöldségek, gyümölcsök, amivel errefelé jövet megterhelték. Áron bátyám is felugrott a bakra, s csettintett a lovaknak, mire azok indultak is, hogy csak úgy zörgött a szekér a macskaköveken.
Amint a város határát elhagytuk, trappra váltott a két veres, hogy úgy repültünk, mint a szélvész, a szekér meg nagyokat szökött a köveken, kátyúkban.
- Mennek, mint a tüzes istennyila! Ugye? – büszkélkedett a gazdájuk – Semmi pénzért oda nem adnám őket, hiába mondják, hogy veres kutya, veres ló, veres ember egy se jó! Én így szeretem őket amilyenek, s még én magam is veres vagyok. He! – kacagott nagyot a végén.
Még magasan járt a nap, amikor megérkeztünk. Katica néni lelkendezve fogadott, s mindjárt kínált is vacsorával, jó túrós puliszkával, s zöldhagymával. Ez igen csak ízlett nekem, hiszen otthon ilyesmit nem sokszor eszünk. Különösen, ami a zöldhagymát illeti, hiszen nálunk az udvaron nem termett csak virág, nem úgy, mint a Katica néni kertjében, ahol akkora ágyás zöldhagyma volt, hogy alig látszott a vége. Más zöldség is termett ott: murok, petrezselyem, káposzta, karalábé sóska, spenót, meg nem is tudom még mifélék.
Jó napok köszöntöttek rám. A nagy kertben, s a ház mögötti szőlőben kedvemre játszhattam, tekereghettem. Megismerkedtem a gyerekekkel is. Imréről már szóltam a házépítéssel kapcsolatban, s most tudtam meg, hogy már katona végzett férfiember, de olyan barátságos, mint akármelyik korombéli gyerek. Az öccse, Jancsika velem egyidős, a leánytestvére, Katica most végezte a nyolcadik osztályt, s nem tudja hová tegye magát – tovább tanulni nem fűlik a foga, de férjhez menni még túl kicsi. Így aztán itt lóg a ház körül, segít az édesanyjának a háztartásban, a kertben, és nincs senkihez egy jó szava. Egy szóval, bakfis. Nincs is vele mit foglalkozni!
Jancsikával ellenben nagy egyetértésbe kerültünk. A bírtok, mármint a szőlő
0 Megjegyzések