Timár Judit: Küzdelem az életemért

Gondtalan ifjúságom töredékét,

a tavaszi hóolvadás birtoklása 

egy kis időre magával ragadta.

Ingoványos hideg ágak zömében

kapkodtam életemért néhány percnyire.

Nyálkás fűszálak közt hadonászva

karmoltam a folyó hullámaiban.

Mélyen véstem magam bele.

Magába szívott a hullámok sodrása,

Rabul ejtett a folyó bukdácsoló árja.

Nem akartam érezni a szerelmét!

Éreztem a kínzó fájdalmas érintését,

a fojtogató lélegzését,

mit mélyen préselt a húsomba.

Láttam a halál mosolygós arcát.

Rám kacsintott, és tovább állt.

S én csak kapizsgáltam a víz sodrásán.

Gyönge két kéz markolta testem,

máris a parton remegett az életem.

Szívem lüktetett görcsösen a félelemtől,

testem remegett a hideg víz szerelmétől,

ajkaim kéklőn ragyogtak erőszakos csókjaitól,

s a szemeim nem lelték Anyám mosolygós arcát.

Lelkem repdesett Isten szeretetétől,

Hallottam halk suttogó hangját:

-Ne félj kislány,életed a tenyeremben tartom,

szükséged van rá,neked most visszaadom.