Kereslek téged
az illanó szélben,
Kereslek a fűszálak
méregzöld selymében,
Kereslek ott, hol
nem járt még ember,
Hol kincseket rejt
a háborgó tenger.
Kereslek apró kis
korallok díszében,
Kutatlak csillagok
szikrázó fényében.
Keresem az utat,
hol téged föllelhetlek,
Hisz tudod, mert érzem,
hogy oly nagyon szeretlek.
Kereslek a világ
minden halk zajában,
Madarak trillázó,
szomorú dalában.
Zúgó vízesések
fehérlő habjában,
Patakok csobogó,
csillámló sodrában...
Szirmok hajnali
harmatában fölébrednél,
Méhkasok aranyló
mézével eltelnél...
Vágynám pillantani
tűnékeny nyomaid,
Mutassák nekem,
utad épp merre vitt.
Kereslek... végig
a meredek partokon,
Bekukkantok sorban
a bezárt ablakokon.
Erdők hűvösében,
avar illatában,
Mezei virágok
tarka pompájában.
Néznélek tavaknak
csillogó tükrében,
Bűbájos pillangók
szivárvány színében.
Komor éjszakáknak
suttogó mélye hív,
S míg nem vagy velem,
keblemben zokog a szív!
Sóvárgok szédülni
veled a semmibe,
Az idő megdermedne,
karom úgy ölelne!
Csókjaim borzolnák
örvénnyé a lelked,
Fényedben fürödnék,
elvesznék benned!
S most nélküled, úgy érzem,
én semmi vagyok,
Aprócska könnycsepp,
mely bús szemekben ragyog.
Hiába az ábránd,
hogy egyszer elfeledlek,
Az élet labirintusában
hát tovább kereslek...
S kerestelek minden
lázas ölelésben,
A végzetnek viharos,
fojtó kötelében.
Lestem reménykedőn,
vajon vársz-e reám
Egymagad üldögélve
a Hold udvarán?
Elmúlt a nyár, s az ősz
új szimfóniát harsogott,
Szemembe a bánat
gyöngyház-könnyeket lopott.
Még megpihentem utoljára
a parki fák alatt,
S ott, a szívemben elrejtve,
végül megtaláltalak...
(2011. szeptember 4.)
0 Megjegyzések