Szeretném elmondani egyszer,
de mindig elfolynak szavaim
a hétköznapok szürke,
védtelen egyhangúságában
a társtalan magány napjaiban -
hisz mindig csak épp hogy TALÁLKOZUNK
és mindig annyi az intéznivaló
a tedd ide, menj oda rohanás
néha egy kanyarnál
összekapaszkodunk
de hol van ez
az őserő öleléstől,
a makogva nyögött
Isteni szerelemtől!
No, nem akarok én sokat
nem is nekem
találták ki a világrengető
dolgokat
de tudod, jó volna
együtt lenni végre
nem is órákra
nem kellenek a kegyes napok
talán, ha másképp fordulna a kocka
a dolgok osztanak lapot
mi csak futunk utánuk
egyszer nagyobbat kellene lépni
és összefutni végleg -
( ezt mindig fájlalni fogom )
mit is akartam Neked mondani?
Ja, igen - most menni fog, tudom
azért én mégis
csak Hozzád tartozom!
0 Megjegyzések