Ott ültünk Mészkő Úrral egy asztalnál... Mészkő Úr súlyos történeteket mesélt... néha féltem, néha élveztem hallgatni őket. Mészkő Úr pedig élvezte előadni magát... ahogy nézik a szemeit..., a karjait, ahogy gesztikulál... -maga a történelem,gondoltam... bár néha eltévedtem a történések ezer ágú folyamában, ültem és bólogattam, mintha érteném. Mészkő Úrnak ez jót tett... rendbe hozta lelkivilágát, fortélyosabb lett, tiszteletre méltóbb arcot öltött, mondatai után sokatmondó nyelv-csettintéssel adta tudtomra, hogy minden szónak óriási súlya van... ritka beleszólásaim kedvtelenségre, merevségre rondította a beszélgetést. Beszélt Krétáról, a gyerekről... - jó-nevelésről, korlátokról ami a gyereknevelés korai és mozdíthatatlan alap pillérei... majd Krisztusi tekintettel óvva intett alapelveim erkölcsi tisztátalansága miatt... faltam Mészkő Úr szavait...
A szó magaslatán ült mellénk Víz Úr, ki teljes egyensúlyban , összhangban simult rá Mészkő Úr történeteire, szemében locsogó igazságérzettel.
Majd Víz Úr észrevétlen Mészkő Úr mellé ülve, mindketten feloldott hangulatban, -engem figyelmen kívül hagyva -folytak le a székről... fortyogva, sisteregve rágták az utat maguknak...
-Kívülálló!!! -mutattak rám elkenődve fehéren, én meg csak néztem... néztem... -mi van???
0 Megjegyzések