Volt egyszer egy testvérpár. Ez a testvérpár kettesben élt egy messzi-messzi falucska emberektől távol eső szegletében. Ott az erdő szélen. A tisztáson. Egy kicsiny házban. Abban a házban, amit elhunyt szüleik hagytak rájuk. A testvérpár idősebb tagja rendhagyó életet élt. A kisebbik fiú azonban próbálta életét úgy alakítani, hogy kikerüljön bátyja árnyékából.
Napjaik megszokottan teltek. A fiúk kora reggel keltek, mikor még a Nap mélyen aluszta álmát, s a sötétség diadalmaskodott, bár tudni kell, hogy nem ízlett nekik a korai kelés. Ennek ellenére tudták, hogyha élni akarják életüket, meg kell teremteni a napi betevőt. Első és legfontosabb feladatuk az állatsereglet ellátása volt. Már rutinosan totyogtak oda a kamraajtóhoz a vak sötétben, hogy előkészítsék a tápot és miegymást a jószágoknak. Az ifjabbik fiú feladata volt a vízhordás- a bátyja mondogatta is neki éjt-s nap: Eridj, fiam! Hát egy vízhordó legény legyen fürge és dolgos. A legény ezen persze mindig megsértődött, így ez megbélyegezte az egész napot, no de ha nem is az egészet, a reggeli órákat biztosan.
A legény szívében sohasem időzött sokáig a váratlan vendég: a harag. Mikor reggelit ültek az asztalnál, zsíros kenyeret majszoltak forró teával, nem szóltak egy szót sem. Szinte harapni lehetett a csendet. Csak a csámcsogás törte meg olykor a némaságot- vagy épp a szürcsölés. A némaságban rejlő erő késztette a legény a szóra. Sosem telt úgy el reggel, hogy ne seperte volna ki szívéből az esetlegesen felgyűlt haragot. Bátyja azonban sosem törődött öccse érzéseivel. Az Ő lelki világát nem különösebben hatotta meg kisöccse bánata.
Alkoholista volt. Immár azóta, hogy elvesztették szüleiket egy balesetben. A szüleik mindent megtettek azért, hogy gyermekeiknek a körülményekhez mérten a legjobbat adhassák. Épp a helyi templom restaurálásánál tevékenykedtek – mint oly sokan mások a faluból – amikor is a templomtoronynál felállított állványzat hirtelen recsegő hangot adott ki… majd összedőlt. Számos ifjú vesztette el akkor rokonát. Így történt hát, hogy az akkor tizennyolc éves fiú fájdalommal és haraggal, hit nélkül… az alkoholba fojtotta bánatát, na meg önmagát is. Attól a perctől kezdve állandóan ivott, és csak a reggeli órákba józan… már amennyire józan tud lenni.
A reggeli teendők után, a fiúk mentek a saját útjukon. A legény – aki felhagyott tanulmányai folytatásával, szülei elvesztését követően- a faluba indult. Cipész segédként dolgozott. Nem kapott érte valami sok pénzt, de hát több volt a semminél, és ami még fontosabb, hogy legalább nem halt éhen. Sem Ő, sem a Bátyja. Ugyan dolgozgatott a bátyja is, már amikor kedve és lehetősége volt. Zömmel nyári szezonmunkát végzett a földeken. De az Ő részéről nem számíthatott anyagiakra a legény. A fiú pénze a faluszéli kocsmáros kasszáját táplálta.
A nap végeztével az ifjak hazatértek. Vagy másztak… egyesek. A vacsora rendszerint egyszerűen játszódott le. A legény asztalhoz ült, szalonnabőrt rágcsált és tehéntejet ivott, a bátyja pedig ágynak dőlt- olykor esett.
És ez így ment minden egyes nap, heteken, hónapokon, éveken át.
Mígnem egy borús őszi éjjelen az idősebb fiút ivócimborái hozták haza az erdőszéli kis tanyára, erősen illuminált állapotban. A legényen nagy ijedtség lett urrá, mikor látta bátyját ilyen állapotban. A cimborák bevitték a kicsiny ajtón és ágynak tették a fiút. Az állapota akkor még nem tűnt súlyosnak…
Az egész éjjelt a bátyja mellett töltötte a legény, és figyelte minden mozdulatát, rezzenését, hallgatta hortyogását, de semmi. Se mozdulat, se rezzenés, se hortyogás. Rémület fogta el a legényt. Már a legrosszabbra gondolt. Halott. Ebben a pillanatban egy nyögés hasított a némaságba. Él!- kiáltott fel a legény. Egyetlen nyögés. Egy hang. Ismét némaság. Mozdulatlanul feküdt az ágyon, mint Aki: elvesztette uralmát a teste felett.
A legény aggodalma és gondolata szavakat öltött: – Miért? Miért teszed ezt? Hányszor mondtam Neked, hogy hagyd abba az ivást! Hát nem érted, hogy szükségem van Rád? Nem szeretnélek, sőt, nem akarlak elveszíteni! Tudom, hogy fel fogsz épülni! És csak folytatta. Tudom, hogy hallasz engem. Tárd ki a szíved, lelked és higgy! Ismerd meg önmagadat, és légy Az, ami Vagy. Ami lenni akarsz. Talán úgy érzed bűnös vagy; hogy az alkohol bűn. Nem az! Mindaddig, míg úgy gondolod, hogy az alkohol szükséges ahhoz, hogy megismerd Önnön magadat, addig nem bűn. Ne érezz bűntudatot emiatt. Azt tanították neked, hogy bűnös vagy; bűnben születtél. A bűntudat csak egy tanult válasz a nem létező bűnre. Nincs olyan, hogy bűn! Mi mind Isten gyermekei vagyunk. Isten azért teremtett meg minket, hogy rajtunk keresztül ismerhesse meg Önmagát. Éppen ezért nincs olyan, hogy jó és rossz. Isten nem ítélkezik senki felett, hisz mindenki Ő maga. Mindenki maga Isten. És mindaz, amit teszünk, az egyfajta megtapasztalása Önmagunknak; Istennek.
Te magad vagy a saját életed teremtője! Higgy, akarj és ha kétségek nélkül tudsz hinni az akaratodban, akkor az biztosan megadatik; akkor megteremtheted magadnak. Nincs szükség lemondásra, hiszen nincs is olyan, hogy lemondás. A valódi lemondás nem mond le, hanem új lehetőségeket nyit meg. A „lemondás” mozgás valami felé, nem pedig el valamitől. A kísértésnek ne állj ellen, hanem fordulj el tőle. Fordulj magad felé; Isten felé. Fogadd el, hogy nincs helytelen út, csupán hit és idő kérdése az, hogy eljuss oda, ahova szeretnél eljutni; hogy az legyél, Aki, és Ami vagy, Aki, és Ami lenni akarsz. Te magad vagy a saját életed Teremtője. Nem az az élet lényege, hogy eljuss valahová, hanem az, hogy ráeszmélj arra, hogy már ott vagy, mindig is ott voltál-, hiszen nincs múlt, jelen, jövő, mindig a teremtés pillanatában vagy.
A Te dolgod „csak” az, hogy megteremtsd és megtapasztald azt, Aki, és Ami vagy. Ne felejtsd el, hogy Te vagy a Minden. Gondold el mindig, hogy mi akarsz lenni, mit akarsz tenni az életedben. Dolgozd ki ezt a gondolatot, és ha megvan, akkor gondold végig újra és újra. Mond ki hangosan. Addig gondolj rá, mondogasd, míg tisztán nem látod magad előtt. Ne gondolj semmi másra. Vesd el az összes félelmedet, kétségedet, és higgy őszintén, kétségek nélkül. És akkor… kiáltsd el magad: „Vagyok!”, s minden megvalósul, ahogy eltervezted; minden úgy lesz, ahogy akarod, hogy legyen.
A legény mondta, csak mondta az érzéseit, gondolatait. Napokon keresztül. Rendületlenül hitt Bátyjában, és hitt Önmagában.
Az emberi lélek célja, hogy megtapasztalja Önmaga teljességét. Higgy! Tapasztald meg Te is Önmagadat, és ha Önmagadat megtapasztaltad Tied a földi élet egyetlen értelme; célja: a szeretet.
Mintha csoda történt volna, egy hang szakította félbe a kislegény szavát.
Hiszek! – kiáltott fel a fiú.
Kecskemét
2011. március 31.
0 Megjegyzések