Horváth Csaba: Egy nyomorék

Sár-kabátja rejtekében
Embermassza ül szelíden,
Lelkéig, ha megvillogna,
Önzetlen szív sem hatolna.

Már nem képes ő, csak holmi
Bábel ősi nyelvén szólni
S mint dohos mesék sárkánya,
Füstködöt okád a szája.

Bűze, mint egy szellem őre,
Héraklészként tör előre
S dönget víg mennyország - kaput:
Hogyha ő nem, az majd feljut.

Formátlan, csúf rém a kínja,
Hogy nem állat, nem sok híja;
Ily szánalmas szörnyszülöttek
Goya szívében születnek.

Erre hogy ne is gondoljon,
Két otromba kéz - s lábcsonkon
Széttekergő férgek násza
Útját bús testébe vájja.

Annak, aki eddig sorvadt,
Nem kívánok soha jobbat,
Nem bitón, márványos fővel,
Így veszett ezer költő el.