Megtört ég nappala éje hull ránk
elmúlt évtizedek sebei ma is fájnak
a fejfákat világító mécsesek kihunytak
léptünk a mocsárban elsüllyed.
Késő ősz van – tél jön nem tavasz
lehullanak a hitek is az első hóval
bezárjuk jól az ajtót – tán kulcsra is
őrizzük szívünk megmaradt pici melegét.
Sivatag és dzsungel életünk arcunkra hull
a szépséget megtörik a ráncok árnyak
nyitott tenyerünk szívünkre téve
imádkozva – ki tudja meddig – összezárjuk.
0 Megjegyzések