Szánalmas, világtalan lét,
kit a vak sors vezet,
nem tudva hová lép.
Kezei mindenhol falat érintenek.
Körbe bástyázott magány,
közönybe burkolt zarándok.
Nincs kapu erődjének falán,
útja csak egy helyben topog.
Bár úgy sem látja, merre halad.
Megáll, s a csöndbe mered.
Remegő keze a semmibe tapogat,
keresve egy másik kezet.
Reménye a sötétségbe hullt,
Neki már egyszínű jövő, s a múlt.
0 Megjegyzések