1. Nem raboltam
Ontja sugarát a drága nap,
A méheknek, hogy odaszálljanak,
Bódult illat csalja őket e helyre,
Ahogy sűrűn rajzva bújnak a virágkehelybe.
Libben a zöld, hajlik a fű, van belőle száz,
Vetíti a mosolyos víztükör, míg a fénnyel paroláz.
Okít, altat, perzsel az eleven tűz,
Egymagában bólintgat a szomorú fűz.
Száraz vagyok, mint e fa,
Holnap ér vég, vagy talán ma,
Nem tudom, csak azt, hogy vágnak,
Pedig nem raboltam almáit a Hesperidáknak.
2. Sötét fergeteg
Használni akartam,
Ártani nem,
Hiába takartam,
Itt vagyok lenn,
Akármit otthagyok,
Bestia nem vagyok,
A szívükben élek,
Mégis annak vélnek,
Mikor keserű a méz,
Folyton a két kéz
Tép, árt, rúg, nyúz, bont,
Pedig ő se más, csak hús és csont,
Józanságod lássa meg,
Álca ez a sötét fergeteg,
S szinte félig holtan
Voltam az, ki voltam.
3. Rózsa vagy
Rózsa vagy, bátor, s vörös,
Ki sötétlő, tejfehér, ködös
Időben sem fél,
Nem úgy, mint a gyermek,
Kit rossz szóval nevelnek,
Megijeszti a felbőszült szél.
Rózsa vagy, hamvas és sudár,
Örülsz, ha Rád vetül a vén napsugár,
Szirmaid boldogan ringnak,
Ha illatukban fürdenek
Pajkos, vidám tücsökgyerekek,
S ölelését érzik lágy, zöld karjaidnak.
Rózsa vagy, ki mindent itt hagyott,
Kellemet, bájt, varázsló illatot,
De a bút is tüstént,
Fájó emléked is belém martad,
Akartad, vagy nem akartad,
Halálost szúr minden tüskéd.
4. Nincs az, ki látna
Nincs az, ki látna
Arcomon cseppjét is a méznek,
Már nem veszem számba,
Ostobának hányan néznek,
Már nem élek a múltnak,
S a harcok,
Mik bennem dúltak,
Félig ismeretlen arcok.
Ó, gyermeteg lélek!
Addig, amíg élek,
Jöjj elő, de óvd magad,
Törj előre, légy szabad!
Kerüljön téged bú, irigység, kény,
Járjon veled kézen fogva a holdfény,
Aranyló harmat hullja be szád,
Égi angyalod vigyázzon Rád.
0 Megjegyzések