Égő zsarátnok az éjszakában, s ha int
az óra, parázs szeme a sötétségen áttekint.
Szellemek cigánya, temetők hantjain dalol,
köré sereglenek a múlt árnyi a keresztek alól.
A húr megfeszűl, s a pattanás sikolya
a sötétbe vész, csupán tört csontok zaja,
s az esti szélben megborzonganak a fák,
ha feléjük sodorja a szél átkos dallamát,
és Ő minden éjjel visszatér, a temető várja
a halál gyászos dalnokát az orgiára.
Szemgödrein átfúj a szél, csont-üregeiből a halál nevet.
Hányszór hallottam már csendes estéken e nevetést a sírkert felett.
0 Megjegyzések