Papp Gergő: A hintaszék álma

Egy idős kézpár: régi lángok otthona, arcuk megviselt, tán a háború nyoma. Járásuk már lassú, futottak eleget... Ideje másnak játszani a szerepet. - gondolják magukban - Hol van a rendező? Jöhetne a következő jelentkező. És mégis, mintha egy kis manó táncolna vígan szemükben, emléküket ápolva. Vizsgálják a világot, s csak legyintenek: Fiatalság, bolondság... Majd ők is lesznek talán bölcsen szenilisek. Korcsulásunk hóbortnak ítéli meg öreg barátunk. Hogy így van-e, úgyis kiderül majd egyszer. S amikor én leskelődök öreg szemmel, amikor száraz kézzel tömöm meg pipámat, totyogó unokámra szólok: Vigyázat! S ha elesik, majd én kapom karjaimba, az én kezemtől fog repülni a hinta, tőlem tudja meg, hogy kell macskát csúzlizni, és kezet kulcsolva az Úr szavát inni. Lehet, hogy akkor én is bölcsen legyintem: Fiatalság, bolondság! - tévesnek hittem pedig, mikor a Balaton összemosta sorsunk homokvárát. De azóta fogja csuklómat, kiért kutyaként kóborolnék keresztül véráztatta világon. S volnék boldogabb bármely koromban, mint manapság? S egy asszonnyal élni örökké nagy rabság? Nem és nem! Mert most teljesült a nagy álmom: hisz veled éltem le egész bolondságom.