Papp Gergő: Alvajáró

Ki előtt titkolózom? Úgyse lát senki. Sötét tunikába öltözött a szoba. Nem zenélget álommanón az oboa, traumtengerből csak-csak bőszen verdes ki. Költözne a bohóc, de van még egy szerep, hazudván, hogy mindent tud, megy a piacra, majd ott önmagát útlevélért eladja, mert bizonyítani kell: örökké szeret. Függő vagyok! Jöjjön egy adag álompor, nem akarok várni, mert annyira nehéz! És hoppá, percek múlva orromra petéz egy formás, lilára kent pillangótompor. Kómásan süllyedek. Végre felejthetem, hogy nem ölelhetlek; nem érzem a csókod, s hogy kecses lábad masniként összefonod; hogy ébren az álmokat jelented nekem.