Az élet egy szörnyű látomás,
Valahol van egy végállomás.
Csupán a fájdalommal élünk,
Üres a lélek és mi félünk.
Bizalom, remény és szeretet,
Minden valahol, elveszett.
Minek is élünk mi emberek?
Válaszolnék, de nem lehet.
Hol van, miért késik oly soká’,
Vártunk rá az életünk során!
Ki van velünk és ellenünk?
Ezt is, ki mondja meg nekünk?
Szól egy hang, felébredek,
De ez még kegyetlenebb.
Elhervadt az a virág,
Számunkra ez a világ!
Ebben a világban élünk,
De már régen nem remélünk.
Egyedül és tehetetlen,
Élnünk tehát lehetetlen!
0 Megjegyzések