Ó, mily messzeségből;- tenger vizének opálos mélyéről,
kagylók szorításából kiszabadult a meggyötört érzelem!
Bár még föl nem fogja, s kétkedőn kutatja az értelem;-
zátonyokat maga mögött hagyva –
partra sodródott a gyönyörű SZERELEM,
s vérerek sűrű hálózatán üzen.
Jövőt ígérő malasztja az ajkunkra csöppen;-
perzselő szikrái kigyúlnak szemeinkben.
A remény pislákoló gyertyái újból az égre lobbannak,
s a már-már lerombolt hitek tornyai egyre magasodnak.
Lassú halálból felszökken a szendergő vágy,
s újult erővel megkezdi a lélek ostromát.
0 Megjegyzések