Egy fénylő rózsaszirom
ragyog most az égen,
aranyló nektárt iszom,
úgy felejtenélek.
Felejtenélek, nehéz az élet
te gyönyörű fájdalom,
én téged úgy szeretnélek,
ha nem lenne teher vállamon,
Nehéz percek peregnek,
változik minden,
aranyló vérerek,
dobognak a szívben.
Pumpálják beléd az életet,
áramlik feléd az ihlet,
vele együtt a félelem
jut el a szívhez.
Dobog erősen, gyorsan,
téged is elragad az áradat,
majd egy sziklának koppansz,
mely ledönti váradat.
S amikor eljön a záróra,
akkor dicséred majd életed,
merengve tekintesz a zászlóra,
mi hirdeti, hogy ég veled.
Ég veled! Üdvözöl egy márványtábla,
mert téged is eltapos a végzet,
ott, hol ölik egymást százára,
igen, ilyen vagy te gonosz élet.
0 Megjegyzések