Éjjel-nappal bömböltek az ágyuk Régennél. A német-magyar csapatok kétségbeesetten próbálták fenntartani az orosz csapatok előnyomulását, - mesélte Édesapám. Szívesen mesélte gyerekkori háborús emlékeit és én szájtátva hallgattam, ha újramesélte akkor is. Nem tudták az oroszokat megállítani, - mesélte tovább Édesapám. Napokon keresztül nézte, hogy vonulnak vissza, Szovátán, Szakadáton keresztül, a magyar-német katonák, és csodálkozott, mint gyermek, hogy annyi német-magyar katona, hogy nem tudta feltartóztatni az oroszt. Én is, mint gyermek, azon töprengtem, hogy nem lehetett megállítani azt az oroszt. Ha megállították volna, akkor nem tartoznánk Romániához, és nekem nem kellene a román nyelvvel kínlódnom.
Igaz én nem is sokat kínlódtam a román nyelvvel. Amúgy egy tantárggyal sem, inkább olvastam és abból sokszor megéltem, még az egyetemen is kihúzott a szarból az olvasottság. Milicista voltam és olyan szerencsém volt, hogy az atomfizikából az IPM-ből olvasottak mentettek meg, egy felelés alkalmával, és nem is akárhogy tízest kaptam. Tizenegy-tizenkettedikben meg az volt a szerencsém román irodalomból, hogy házi feladatnak fogalmazást kaptunk, amire jegyet adott a tanárnéni. Én megírtam magyarul, Édesapám lefordította románra. A dolgozat tartalmával általában jó jegyet érdemeltem ki, ami megmentett a bukástól. Az érettségin meg marha nagy szerencsém volt román irodalomból. A román érettségit megelőzőnapon, két puskát készítettem két román íróból, untam többől. Este bemutattam Édesapámnak a két puskát, a nekik való kísérő szöveggel, hogy ha a két puska talál, akkor sikerült az érettségi, ha nem találnak akkor nem sikerült. Szegény Öreg, csak nézett, szóhoz sem tudott jutni. Talált mindkettő, egyik direktbe, a másik szabadon választott téma, szerző volt és természetes, hogy azt választottam kiből puskám volt.
Később aztán annyira belejöttem a román nyelv passzív ismeretébe, beszélni most is rosszul beszélek, hogy a román filozófusok olvasása nem jelentett különösebb gondot, mint Cioran, Eliade, Petre Tutea, Nae Ionescu, Noica, Vasile Bancila. A szellemi kíváncsiság vetette kezembe a román filozófusokat. Megkedveltem őket, mert volt bennük valami különös izz, ami nincs meg, sem nyugati, sem a magyar filozófiában. De ami tényleg megkedveltette velem a román filozófusokat, az az ők sajátos szkepticizmusuk volt. Cioran a román lélek sajátjának tartja a szkepticizmust, aminek tulajdonítja, hogy a romániai zsidók nem voltak képesek nagy szellemi alkotásokra. Szerintem, azért nem csak a román lélek sajátossága a román filozófusok szkepticizmusa hanem az ortodox misztikában is gyökerezik, annak apofatizmusában, Isten megismerhetetlenségében, az ortodox misztika szerint.
Lehet ebben van valami igazság, hogy a román lélek egy kicsit szkeptikus. Egy stoppos út alkalmával, egy moldvai kamionpilóta vett fel. Kíváncsi voltam a reakciójára és témába hoztam, hogy Észak-Erdélyt már másodjára kormányozza tengerész. Felvilágosítottam, hogy az első Horthy Miklós volt és a második felől nem kellett felvilágosítanom, hogy az a mostani Basescu. Erre egyet csak legyintett, és csak annyit mondott, hogy senkinek sem tart az uralma míg a világ.
Szerintem, Blaga román filozófus misztika-kritikájának köze van , az ortodoxia, a román lélek szkepticizmusához. Blaga azt állítja, hogy a misztikus tanok is sztereotipék, mert előfeltevésekkel dolgoznak, pedig a misztikának, ha hű lenne önmagához, nélkülöznie kellene minden előfeltevést. Ebben roppant igaza van Blaganak, a misztikák gyenge pontjára tapintott rá, amit egyes misztikusok azért észre is vettek, vagy például a zen. De azért Blaga megállapításának van egy gyengéje is,a mit nem vett figyelembe, hogy az élő misztika képei nem előfeltevések, hanem a lélek élő képei, csak halott misztikák dolgoznak előfeltevésekkel, amelyek már nem a lélek élő képeire alapoznak. Azt hiszem, hogy mindkettő igaz, hogy előfeltevések, tehát a Blaga kritika, és az is hogy a lélek élő képei: ne legyenek előfeltevéseid, semmilyen misztikusak, hogy ismerd meg a lélek képeit a maguk tiszta valóságában, és mind azt a megismerhetetlent mi mögöttük van. Vannak misztikák, melyek a minden meghaladásra esküsznek, a Semmire, mások a képekre, ezzel a problémával találta szembe, magát Blaga, és beleesett a vagy vagy csapdájába, mint sok nagy misztika. Nem jött rá, mert nem élte meg ember mivoltát totalitásként, közvetlenül, épp amit ő írt, előfeltevés nélkül, hogy az ember is-is, kép és Semmi is, és ez a valóság is, - de a lényeg mindig a kép mögött van, de ezért a képet nem mindig kell elvetni. Kár, hogy Blaga nem fedezte fel az európai filozófia unalmas sztereotip voltát. Egyedül a Puszta puszta Csendje az izgalmas, a többi mind unalmas előfeltevés.
Utólag értettem meg, hogy a Keleti-Kárpátok vonalát, az "Árpád-vonalat", nem az orosz törte át, hanem a megállíthatatlan történelem, amely állandó változásban tart mindent, neki semmi sem állandó. Édesapámék, a Szováta környéki hegyekbe menekültek az állatokkal, az orosz elől, mert az orosz elvette az állatokat, jobb volt nekik húsra vodkát inni, mint üres gyomorra. Hát az orosztól ott sem voltak biztonságban, ott is megtalálta őket. Szerencsére számítottak az orosz látogatására, így az állatokat elbújtatták. Édesapám, a tehenekkel, beljebb az erdőbe húzódott, a disznót egy nagy ládába tettek. A disznó lett, akarata ellenére, anélkül, hogy valamit is tett volna, a főszereplő. Nagyszüleim, ebéddel kínálták az orosz katonákat, és épp arra a nagy ládára terítettek az orosz katonáknak, melyben a disznó volt. Az ebéd alatt nagy volt az izgalom, hogy a disznó nehogy megmozduljon, vagy elröffent-se magát. Az ebéd lezajlott annak rendje-módja szerint. A disznó végig csendben volt, meg sem moccant. Az orosz katonák, az ebéd után jóllakottan távoztak, mit sem sejtve, hogy a teríték alatt egy nagyobb terítek rejtőzött, a disznó. Az állatok előérzete közismert, ezt már a tudomány előtti korban ismerte az ember. A disznó, lehet, hogy a történelem nagy változását érezte meg. Megérezte, hogy a Keleti-Kárpátokat átlépte, az az új világ, amelyben a hallgatni tudással, az életet lehet megmenteni. A bölcsen hallgató disznó életben maradt, de csak karácsonyig. Nincs az a bölcs disznó, mely a karácsony előtti disznóhalált elkerülné.
Igaz én nem is sokat kínlódtam a román nyelvvel. Amúgy egy tantárggyal sem, inkább olvastam és abból sokszor megéltem, még az egyetemen is kihúzott a szarból az olvasottság. Milicista voltam és olyan szerencsém volt, hogy az atomfizikából az IPM-ből olvasottak mentettek meg, egy felelés alkalmával, és nem is akárhogy tízest kaptam. Tizenegy-tizenkettedikben meg az volt a szerencsém román irodalomból, hogy házi feladatnak fogalmazást kaptunk, amire jegyet adott a tanárnéni. Én megírtam magyarul, Édesapám lefordította románra. A dolgozat tartalmával általában jó jegyet érdemeltem ki, ami megmentett a bukástól. Az érettségin meg marha nagy szerencsém volt román irodalomból. A román érettségit megelőzőnapon, két puskát készítettem két román íróból, untam többől. Este bemutattam Édesapámnak a két puskát, a nekik való kísérő szöveggel, hogy ha a két puska talál, akkor sikerült az érettségi, ha nem találnak akkor nem sikerült. Szegény Öreg, csak nézett, szóhoz sem tudott jutni. Talált mindkettő, egyik direktbe, a másik szabadon választott téma, szerző volt és természetes, hogy azt választottam kiből puskám volt.
Később aztán annyira belejöttem a román nyelv passzív ismeretébe, beszélni most is rosszul beszélek, hogy a román filozófusok olvasása nem jelentett különösebb gondot, mint Cioran, Eliade, Petre Tutea, Nae Ionescu, Noica, Vasile Bancila. A szellemi kíváncsiság vetette kezembe a román filozófusokat. Megkedveltem őket, mert volt bennük valami különös izz, ami nincs meg, sem nyugati, sem a magyar filozófiában. De ami tényleg megkedveltette velem a román filozófusokat, az az ők sajátos szkepticizmusuk volt. Cioran a román lélek sajátjának tartja a szkepticizmust, aminek tulajdonítja, hogy a romániai zsidók nem voltak képesek nagy szellemi alkotásokra. Szerintem, azért nem csak a román lélek sajátossága a román filozófusok szkepticizmusa hanem az ortodox misztikában is gyökerezik, annak apofatizmusában, Isten megismerhetetlenségében, az ortodox misztika szerint.
Lehet ebben van valami igazság, hogy a román lélek egy kicsit szkeptikus. Egy stoppos út alkalmával, egy moldvai kamionpilóta vett fel. Kíváncsi voltam a reakciójára és témába hoztam, hogy Észak-Erdélyt már másodjára kormányozza tengerész. Felvilágosítottam, hogy az első Horthy Miklós volt és a második felől nem kellett felvilágosítanom, hogy az a mostani Basescu. Erre egyet csak legyintett, és csak annyit mondott, hogy senkinek sem tart az uralma míg a világ.
Szerintem, Blaga román filozófus misztika-kritikájának köze van , az ortodoxia, a román lélek szkepticizmusához. Blaga azt állítja, hogy a misztikus tanok is sztereotipék, mert előfeltevésekkel dolgoznak, pedig a misztikának, ha hű lenne önmagához, nélkülöznie kellene minden előfeltevést. Ebben roppant igaza van Blaganak, a misztikák gyenge pontjára tapintott rá, amit egyes misztikusok azért észre is vettek, vagy például a zen. De azért Blaga megállapításának van egy gyengéje is,a mit nem vett figyelembe, hogy az élő misztika képei nem előfeltevések, hanem a lélek élő képei, csak halott misztikák dolgoznak előfeltevésekkel, amelyek már nem a lélek élő képeire alapoznak. Azt hiszem, hogy mindkettő igaz, hogy előfeltevések, tehát a Blaga kritika, és az is hogy a lélek élő képei: ne legyenek előfeltevéseid, semmilyen misztikusak, hogy ismerd meg a lélek képeit a maguk tiszta valóságában, és mind azt a megismerhetetlent mi mögöttük van. Vannak misztikák, melyek a minden meghaladásra esküsznek, a Semmire, mások a képekre, ezzel a problémával találta szembe, magát Blaga, és beleesett a vagy vagy csapdájába, mint sok nagy misztika. Nem jött rá, mert nem élte meg ember mivoltát totalitásként, közvetlenül, épp amit ő írt, előfeltevés nélkül, hogy az ember is-is, kép és Semmi is, és ez a valóság is, - de a lényeg mindig a kép mögött van, de ezért a képet nem mindig kell elvetni. Kár, hogy Blaga nem fedezte fel az európai filozófia unalmas sztereotip voltát. Egyedül a Puszta puszta Csendje az izgalmas, a többi mind unalmas előfeltevés.
Utólag értettem meg, hogy a Keleti-Kárpátok vonalát, az "Árpád-vonalat", nem az orosz törte át, hanem a megállíthatatlan történelem, amely állandó változásban tart mindent, neki semmi sem állandó. Édesapámék, a Szováta környéki hegyekbe menekültek az állatokkal, az orosz elől, mert az orosz elvette az állatokat, jobb volt nekik húsra vodkát inni, mint üres gyomorra. Hát az orosztól ott sem voltak biztonságban, ott is megtalálta őket. Szerencsére számítottak az orosz látogatására, így az állatokat elbújtatták. Édesapám, a tehenekkel, beljebb az erdőbe húzódott, a disznót egy nagy ládába tettek. A disznó lett, akarata ellenére, anélkül, hogy valamit is tett volna, a főszereplő. Nagyszüleim, ebéddel kínálták az orosz katonákat, és épp arra a nagy ládára terítettek az orosz katonáknak, melyben a disznó volt. Az ebéd alatt nagy volt az izgalom, hogy a disznó nehogy megmozduljon, vagy elröffent-se magát. Az ebéd lezajlott annak rendje-módja szerint. A disznó végig csendben volt, meg sem moccant. Az orosz katonák, az ebéd után jóllakottan távoztak, mit sem sejtve, hogy a teríték alatt egy nagyobb terítek rejtőzött, a disznó. Az állatok előérzete közismert, ezt már a tudomány előtti korban ismerte az ember. A disznó, lehet, hogy a történelem nagy változását érezte meg. Megérezte, hogy a Keleti-Kárpátokat átlépte, az az új világ, amelyben a hallgatni tudással, az életet lehet megmenteni. A bölcsen hallgató disznó életben maradt, de csak karácsonyig. Nincs az a bölcs disznó, mely a karácsony előtti disznóhalált elkerülné.
0 Megjegyzések