Szendrői Csaba: Billiárd éve semmi

"If God is who you fear Then slowly disappear Into the red cloud He'll swallow your soul" * * Erik Truffaz - Red Cloud

Darwin is csak anyag volt,
és eljutott egy bizonyos pontig,
a csillagászat is az időben haladna vissza
a kezdetekhez, hogy mi volt, mielőtt
minden egyben volt, az égboltot
vizslatja, csillagokat lát már,
az utunk nem tej, nem hallgatunk el,
zsibong a föld, a sok ember
rendszerezi a káoszt,
na mármost csúcspont
ott akad el, ahol
az ember magára mint isten ismer,
csiklandoz a kíváncsiság,
így hát nevetek a nyomorult
semmin, egészséges
kétségbeesések között
lavírozok,néha magam elé lavórt hozok,
abba ordítom bele,
a létezés fele pont annyi,
mint csonka tetem, egy totem
tompa tónusok klaviatúráján
kutatgat, a személyiség
a szemét kliséket nyújtja
meg-megnyugszom,
hol itt, hol ott, holdkórosként vagyok
bandita a milliárdos bandában,
magamban bandukolok
társas magányomban,
az élet a társ,
tökéletes élettárs,
egy életen át hajszol
a semmit nem tudás
elfogadása, holott lelkem él,
hogy itt halott vagyok,
hogy ott nyomot hagyok a homokban,
az én homokórám homlokegyenest
a gravitáció ellen,
alliterálok magammal
egy párhuzamos örökké valóságban,
díjazom hogy a túlon túl is
a teljes semmit személyesítem meg,
én személy szerint megértettem,
elégedetten nagyítom fel a nullát, és megnyugtat
hogy te el sem hiszed,
koszos papírokon magaddal a szavaim viszed,
alázatom megalázottsága maga publicitás,
mit úgy adok elő,
hogy új adat előbb szülessen meg,
mint a kódrendszer, amivel feloldanád,
az éj rettegését torlaszolom el,
tintámat pergamen helyett inkább
magára a tollra szórom el,
csúcsvirágát a világ cannabisának
egy cigarettába tekerem,
te meg megvethetsz ezért,
én meg az alkoholt nem szeretem,
csodákról beszélek úgy, hogy
közben nem történik semmi,
emberek milliárdjai haltak meg úgy,
hogy nem történt semmi,
szép ez a fejlődés, de úgysem ér véget,
a végén majd nem történik semmi,
szép ez a gitárjáték, van hozzá ének,
egy torok van csak, ami magába szív,
isten slukkoljon belém,
mielőtt magához hív.

Nem vagyok szörnyeteg,
csupán deformált a formalin,
megkötöttségek nélkül vagyok
elkötelezve,
a holdat nézegetem távcső nélkül,
konzervatívan alternatív konzerveket
bontogatok zsebkésemmel,
sebtében kell csinálni a semmit,
amíg a távolság közelsége
közellenséggé nem válik,
építek, bontogatok,
rétegek nagy része mállik,
befelé haladok, amíg ki nem fordulok,
gondolatokat vadászok, lopok, koldulok,
így teljesítem magam elvtársiasságát,
miközben fojtásig szorítom
a kortársság sálját.

Költő lettem.

És a semmiben költőnek lenni
pont annyira elég,
hogy szarjak rá majd, hogyha
az összes versem elég,
oldódik bennem a világmegváltás vágya,
csak elfogadom, hogy égek, és
hogy melegszik a kályha.
Melegedj meg belőlem,
mártír vagyok, már írt sorok
köteléke köt, elég-e nem tudom,
de úgy unom a billiárd évnyi semmit,
hogy már az is előrelendít,
ha felőlem enyhítő valaminek látszó
karaktereket ontok,
egy teára vagy valami másra
meghívlak, hogy érezd,
az én házamban te vagy a vendég,
az istenem a gondnok.