Apró mécsesek úsznak a tengeren,
lángjukat vörösre csípte a só,
a tankokon morcosan hó legel,
fegyvereinkre ráül a békeszó.
Mégis: virágok között sír a hippi,
ősi mocskot fúj hajába a szél,
tagjait rothadó szeg feszíti,
s fájdalom gyöngyözôdik arcán. Még él.
távoli üst gőze mindent beborít,
és benne ember emészt bíbor kínt;
a remény sem ér fel a hegyfokra.
Téli álmát alussza méh és medve,
most Isten is szunnyad szenderegve.
A Föld csak egy másik világ pokla.
Tisztelt írók és költők. Nektek is lehetőségetek van arra, hogy portálunkon megjelenjetek a menüben található Tartalom beküldése linkre kattintva.
0 Megjegyzések