Átyim Lászlóné Hájer Gyöngyi: Fájdalmas búcsú egy anyától

Majd mikor a koporsómra

Egy marék földet dobtok,

Jusson majd eszetekbe,

Hogy oly sokat bántottatok.

De kiszednétek majd még,

Két kézzel a földből,

Mire észbe kaptok,

Akkorra már rég késő.

Ott fogtok majd sírni,

A koporsóm felett,

Szíveteket marja a fájdalom,

Mert nem becsültetek meg.

Árvák lesztek,majd mint

Én voltam egykor valaha,

Akkor fog majd fájni,

Hogy nem láthattok többé soha.

Néma sírhant fölé álltok,

Azt várjátok felkiáltok.

Várhattok rá mindörökké,

Édesanya nem szól többé.

Testemből a lelkem elszállt,

Soha többé nem szenved már.

Vigyáz rám az én Istenem,

Többé senki nem bánt engem.