Szilvási István: Ha te még ígéret volnál

Amíg jöttetek át az alagúton,
Nekézsenynél – alagút fény és
megint alagút – második alagútban,
a húsz wattos izzó alatt érezni lehetett, hogy
növekedésben voltál. Azért érdemel említést,
mert egybe esett a sötétből kiúttal. Miközben
Apádék nem törődtek, nem is féltek egyáltalán.

Kilátástalanból völgy-panoráma. Jóval utána fogtad
föl ezt az egészet, amikor már azt is tudtad, hogy
tisztességesebb a rossz, mert a jóról azt hiszik általában,
hogy jó, pedig abban már növekedik a rossz.
Ha te még ígéret volnál, minden bizonnyal
valami sötét kilátástalan medencében, mert
ahol tisztaság és fény, ott hogy a faszba tudnád
híresztelni, hogy minden alagút végén
világosodik,
és te miattad, a te erőfeszítésed következtében,
ami nem csak agyzugaidban,
de fizikai, te csináltad, mit fukarkodsz, te
teremtetted magad előtt, az utad előtt a fényt.
Nem kaptad ingyen, a születéssel...
híresztelni magadról, hogy bánya meddőket
szántottál föl és bevetetted az istentelen magyar
huszadik századot körülötted a kisemmizett
nagyapád dugdosva őrzött vetőmagjával.
És a meglopottakra nem fog hiába ömleni a
szép-vagy-gyönyörű vagy ország-propaganda.
Mi az ország? Nem emberek közössége? Nem!
Felsőbbrendűek és alattvalók. Mindig közöttük
őrlődtél, akik jézusból csináltak Krisztust és
arannyal beszennyezték az oltárt.
Ha te még ígéret volnál, fölszögeznéd,
kiszögeznéd magadra gyerek-magad, aki alagútból
alagútba Nekézsenynél. Már évek óta lapulsz.
Komfort és bankbetét szelídít. Hogy a faszba
híresztelnéd te is hiteltelenül magadról a megváltót,
a megváltó embert?

Bármikor kinevethető figura vagy,
kortárs-köpönyeg százai között pőrén.