Vörös Judit - Hőség

Pipacs virít árok partján,
harsány színben ég a határ,
ragyog a nap égi trónján,
tűzerővel tombol a nyár.

Nem ring most a búzatábla,
áhítja a lenge szellőt,
jól esne a felhő fátyla,
tompítaná talán a hőt.

Árván csendes fa és bokor,
nem hallatszik madárének,
megrezzennek olykor-olykor,
kis hűvösnek örülnének.

Távolabbra eltekintve
előttünk a kép lebegő,
lustán kúszva, ténferegve,
tompán remegő levegő.

Eltikkadva minden várja
az enyhítő pillanatot,
amikor majd rájuk fonja
az árnnyal hűs alkonyatot.