Urrné Nagy Viktória: szívzörejek

apró lábak kopogása:
rőzseláng-emlék.
dobbanások
közt bujkál,
lobban,
hamvad
a nevetés.

bánatzáporok zuhognak,
só-göröngy pereg,
pauzában
felejtve
árad,
apad
a könnypatak.

visszhangzó üres termekben
játszadozó csend
hangra vágyva
dallammá
éledt,
s elhalt,
mint szívzörej.

pillanat rohant mellettem,
tenyerembe vájt
mély sorsutak
futottak,
girbe-
gurba
térképemen.

szívemből kiléptem kicsit,
didergő lelkem
nagykabátba
öltözött,
fázott
közöny
kövek között.

földre ejtett nagy üvegből
félelem fröccsent;
kis pocsolyák
aljára ült,
s nézett,
figyelt
a szorongás.

nagy ajtót nyitottam egyszer,
szívem elgurult;
üveggolyó,
pulzáló
limlom,
játék
a zsebedben.